A bulémia mellett az anorexia a legsúlyosabb táplálkozási zavar, melynek tünetei nagyon szembetűnőek is lehetnek.

A táplálkozási zavarok mindig valamilyen lelki eredetű problémából gyökereznek. Az anorexia nervosa esetén az érintett olyan súlyos testképzavarban és önértékelési problémában szenved, hogy magát nem a valóságnak megfelelően látja. Bármilyen sovány is, a fejében egy túlsúlyos, nem szerethető, csúnya ember képe él. Ezért aztán mindent megtesz, hogy extrém módon lefogyjon.

anorexia
Forrás: unsplash.com

Az ún. korlátozó anorexiások a nem evés mellett akár hashajtókat, éhségcsökkentő gyógyszereket is szedhetnek, de előfordul, hogy vattát vagy bélférget nyelnek, hogy lefogyjonjanak.

Az anorexia kialakulása a fiatal korosztályt érinti a legjobban. Általában, akik ebben szenvednek, azokat verbális abúzus (bullying) érte a testük miatt vagy egyéb traumákat szenvedtek el, akár a családjuk, szüleik által. A betegek magukat értéktelennek tartják, sosem elégedettek, az önismeretük és az önképük teljesen torz. Az étkezési zavarok, illetve az okok, amikből fakadnak, csak hosszú és következetes szakértői munkával orvosolhatók. Ráadásul a betegnek magának is meg kell értenie, hogy mekkora a baj és nyitottnak kell lennie a segítség elfogadására.

Az anorexiások zárkózottak, főként az étkezésről nem beszélnek, ingerültek is lesznek, ha valaki szóba hozza. Emellett általában extrém fogyás jellemzi a testüket, a tápanyaghiány pedig minden olyan szövődményt magával hoz, mint a bulimia esetén.

Az anorexia tünetei, jelei:

  • Bár a bulémiát azonosítják a hányással, valójában az anorexiások is alkalmazzák a gyorsabb tisztulás reményében.

  • Extrém mértékű testsúlycsökkenés.

  • Fénytelen, sérülékeny bőr, repedezett körmök, hajhullás.

  • Erőtlen, gyenge fizikum.

  • Enervált, letargikus, magába forduló személyiség.

  • Hangulatingadozások, ingerlékenység, szorongás, depresszió.

  • Öngyilkossági gondolatok.

  • Rögeszmés dolgok az evéssel és a fogyókúrával kapcsolatban.

  • Az anorexiások néha megszállottan sportolnak is. Hiába kevés az energiájuk, mentálisan annyira torzultak, hogy a végletekig kiszipolyozzák a testüket.

  • Az étvágy és a gondok elnyomása alkohollal vagy droggal.

Forrás: https://www.healthline.com/nutrition/anorexia-signs-symptoms?fbclid=IwAR2nCCiTecZ48s3GM3qu3LU-nLOhT9VOc7_mThHnEvV-MCHKDEoyJL6nP_4
Borítókép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.