Vannak olyan szűrővizsgálatok, melyekre a 40. életévünk betöltése után gyakrabban kell ellátogatnunk, mint előtte tettük.

Vérnyomás ellenőrzése

Ha eddig nem volt vele problémánk, akkor is szükséges ellátogatni az orvosunkhoz a vérnyomásunkkal kapcsolatban, sőt, igazából kétévente lenne esedékes egy kontroll. Cukorbetegség, kardiovaszkuláris megbetegedések, veseelégtelenség esetén pedig ennél gyakrabban kell a vizsgálat.

Mellrákszűrés

Nőként fontos a havonta történő mell-önvizsgálat, de nem elégséges, ezért el kell mennünk mammográfiára is annak érdekében, hogy ott teljeskörűen megvizsgálhassák a szöveteket, esetlegesen megelőzve ezzel egy kezdődő problémát. A mammográfiai vizsgálat 40 éves kor felett 1-2 évente szükségeltetik, azoknak pedig, akiknek rokonságában volt mellrákos, fiatalabb korban is érdemes elvégeztetniük a vizsgálatot.

Méhnyakrák szűrés

Méhnyakrák akár 21 éves korban is kialakulhat, ezért ez a vizsgálat nem csak a középkorúaknak javallott, hanem minden magára odafigyelő nőnek. Legalább három-öt évente végeztessünk HPV-tesztet a nőgyógyászunkkal, hogy időben észlelhető legyen egy jó- vagy rosszindulatú elváltozás.

Koleszterinszint ellenőrzés

A szív- és érrendszeri megbetegedések jelentős részében szerepet játszik a megemelkedett koleszterinszint, mely lerakódva az érfalakra szűkületet, rosszabb esetben akár rögöt is képezhet. Ahogyan idősödünk, úgy kell egyre jobban odafigyelni arra, hogy ne fogyasszunk olyan ételeket, melyek LDL-szintje magasabb a kívántnál. Ha nem volt eddig ilyen betegségünk, akkor is férfiként 35, nőként pedig 40 éves kortól kezdve legalább ötévente menjünk el ellenőriztetni a koleszterinszintünket.

szív
Forrás: unsplash.com

Végbélrák szűrés

A végbélrák a 40-50 éves kor fölöttieket érinti leginkább, de ha a családban volt már ilyen kórkép, hamarabb is szükséges rákszűrést végeztetni. Többfajta módszer is létezik, például székletmintából a vér kimutatása, enzimes béldaganatszűrés, vastagbéltükrözés, flexibilis szigmoidoszkóp vagy kapszulás endoszkópia. Ezek mindegyike az orvos döntésén alapszik. Tehát az ötvenedik életévünk közeledtével akkor is ajánlott elmenni a szűrésre, ha nem tapasztalunk változást a székelési szokásokban és nincs indokolatlan fogyásunk vagy hízásunk.

Látásvizsgálat

Sajnos ez már az a kor, amikor sok embernek látásproblémái akadnak, még olyanoknak is, akiknek addigi életükben nem volt ezzel gondjuk. Azért, hogy a gyors látásromlást megelőzzük, érdemes kétévente ellátogatni a szemészhez, gondok esetén akár gyakrabban is.

Fogászat

A fogínysorvadás és fogvesztés ugyan az idősebb generációra jellemző, de 40 éves korunktól kezdve sokat tehetünk azért, hogy később ne legyen szükségünk fogpótlásra, protézisre, sőt, az esetleges szájrák is időben megelőzhető.

Csontritkulás vizsgálata

Az oszteoporózisnak, mely a csontok anyagának kóros mértékű fogyása, kezdetben semmilyen tünete nincs, azonban 60 éves kor felett gyakran előforduló betegség. A menopauza egyik kísérőbetegsége is lehet, ez viszont már akár a negyvenes nőket is érintheti. Ezért ebben a korban már javallott ellenőriztetni a csontsűrűséget.

Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.