A lágyéksérv műtét életet is menthet egy kizáródott sérvnél, de a korábbi fázisokban is javasolt az elvégzése. Tudjon meg mindent cikkünkből!

A sérv egy ismert kifejezés, mégis kevesen tudnák megfogalmazni, egészen pontosan, mi is zajlik a háttérben. A sérvek a testünk különböző területein fordulhatnak elő, de az egyik leggyakoribb típus a lágyéksérv. A sérvekre általánosan igaz, hogy a belső nyomás és valamelyik izom vagy kötőszövet gyengesége és megnyílása folytán egy szerv kimozdul a helyéről, és a sérv tömlőjén keresztül a kialakult hézagba türemkedik.

Ez eleinte apró elváltozás, kis dudor formájában érzékelhető, esetenként fájdalommal, nyomásérzéssel is jár, mely hosszú távon kellemetlen. Fizikai aktivitás, köhögés, nevetés hatására erősödnek a tünetek, a gyengülő szövetek pedig egyre kijjebb engedhetik a nem odaillő szervet, és az akár ki is záródhat. Ekkor már életveszélyes állapotról beszélhetünk, ami azonnali műtéti ellátást indokol.

A sérvek fajtái és tüneteik

A legtöbb sérv a has tájékán alakul ki, a legjellemzőbb a lágyéksérv, mely kimondottan a férfiakat érinti, nőknél ritka. Ezen kívül előfordulhat combsérv, köldöksérv, gyomortáji sérv és heresérv.

A gyomortáji sérv a hasfal legmagasabb pontján tapasztalható, a hasizmok gyengesége folytán az izomzaton keresztül kitüremkednek az egyéb hasi szövetek. Helyileg a köldök és a mellkas közötti részen található.

A köldöksérv hasonló az előbbihez, a köldökünk körül vagy magában a köldök üregében alakul ki. Mivel a kisbaba a köldökzsinóron keresztül van kapcsolatban az anyával, a méhlepénnyel, és ez a képlet születés után eltávolításra kerül, a hasfalnak ezen szakasza eredendően lazább, gyengébb lehet. Emiatt alakulhat ki itt sérv.

Elhelyezkedését tekintve a lágyéksérvek jönnek a sorban, melyek gyakoriak, főleg a férfiaknál, és a létrejövő sérvtömlőn át a vékonybél, esetleg vastagbél, illetve a hasfalat fedő zsírréteg kerül a sérv üregébe.

Legalul, a comb és has határánál alakulnak ki a combsérvek, melyek meg inkább a nőkre jellemző típusok. Ez a sérv a végtag erei mentén, a lágyékszalagok alatt jön létre, és a comb tövénél dudorodik ki leggyakrabban.

A heresérv a lágyéksérv előrehaladott állapota, amikor a kitüremkedés elér a herezacskókig. Ezzel szemben a herevízsérv egy urológiai jelenség, amikor a herék körül folyadék gyülemlik fel, a hereburok megfeszül, és a herék mérete megnő. A folyadéktermelés oka lehet valamilyen gyulladás, vagy belső sérülés, herevisszér műtét után történő hegesedés. Szerencsére műtéttel ez is megszüntethető és általában ki sem újul.

A lágyéksérv kialakulása

A magzati fejlődésünk során a férfiaknál a herék a hasüregben fejlődnek ki, és innen szállnak le a herezacskóba. Ez legtöbbször már a születés előtt megtörténik, de néhány babánál a születés után rövid időszakban. A nőknél a kerek méhszalag az a szövet, ami ebben az időszakban a helyére vándorol, szintén a hasfal egy gyengébb pontján. A fiúk szerveinek helyére kerülése azonban sokkal összetettebb folyamat, ezért jellemzően ez a férfiak betegsége. A herék útja az úgynevezett lágyékcsatornán át vezet, amit a hashártya, a hasizmok körülötti kötőszövetek és a lágyékszalag határol. Ez a csatorna ad lehetőséget a lágyéksérv kialakulásának is.

A lágyéksérv előfordul koraszülötteknél is, esetleg gyermekkorban, de jellemzően inkább az 50 év feletti korosztályt sújtja.

Mivel mindkét nemnél az ivarszervekkel is kapcsolatos a sérv, az első tünetek a látható dudor mellett a herék, illetve a szeméremajkak irányában érzett nyomó, sugárzó, tompa fájdalom.

A lágyéksérv lehet veleszületett probléma, de kialakulhat fizikai hatásra is, nagy súly hirtelen emelésével, nem megfelelő sport aktivitás miatt, idősebb korban pedig sajnos akár daganatos betegség előfutára is lehet. A sérv kialakulásának kockázatát igazoltan növeli a dohányzás, illetve a gyakori székrekedés, nehéz fizikai munka, visszerek megléte és bizonyos tüdőbetegségek is (COPD).

A veleszületett vagy kialakult nyílás a sérv kapuja, amin keresztül kilép a sérvtömlő, ami nem más, mint a belső szervek -jelen esetben vékonybél - és az őket borító hashártya.

A kezdődő sérvnél csak erőlködéskor, köhögéskor érezni az előmozduló sérvtömlőt, illetve a fájdalmat. Ezt követő állapotában a lágyékcsatornába nyomul a tömlő, és kívülről is látható lesz a dudorodás.

A sérvek idejében felismerve gyorsan és könnyen kezelhetők, egyszerű műtéti eljárásokkal. Még érdemes ekkor eltávolíttatni a sérvet, és nem megvárni, hogy veszélyes állapotot okozzon.

Veszély akkor lép fel, ha a kitüremkedő szervek a szűk sérvkapun kizáródnak, vagy megszorulnak, és a vérellátásuk meggyengül. A keringés így nem tud egészséges maradni, a szerv, illetve szövet akár elhalásnak is indulhat, begyulladhat, a béltartalom pedig pangásnak indul. A kizáródás lehet hirtelen, de folyamatosan is kialakulhat. Hirtelen kizáródáskor, ha időben műtőbe kerül a páciens, az elzárult szakasz még menthető lehet. Kizáródás létrejöttekor minden esetben azonnali beavatkozásra van szükség.

A lágyéksérv műtét a biztonságos megoldás

A sérveket viszonylag könnyű diagnosztizálni, a páciens kikérdezésével, tapintással és pár kiegészítő vizsgálat elvégzésével. Ha valaki a fenti tüneteket tapasztalja, jó, ha felkeresi a szakorvost, aki először részletesen kikérdezi az érzett vagy tapasztalt dolgokról, ami alapján a beteg sérvet gyanít. A tapintásos vizsgálat állva és fekve is történik. Álló helyzetben a sérv kiboltosodik, és azt is meg lehet állapítani, hogy a tartalma mennyire könnyedén nyomható vissza még a helyére. Fekvő helyzetben a sérv ellaposodik, akár el is tűnhet, de előrehaladott állapotban akár ott is maradhat a dudor. Ezért fontos minden módon megvizsgálni, hiszen következtetni lehet az előrehaladottság mértékére.

Ha felmerül, hogy a sérv kialakulása mögött egyéb betegség húzódik meg (például vastagbélrák vagy prosztata probléma), akkor további vizsgálatok elvégzésére is szükség van.

A diagnózis felállítása után a szakorvos javaslatot tesz a kezelésre, ami szinte minden esetben a műtét. Ismert még a bizonyos sérvkötő, ami visszanyomva tartja a sérvtartalmat, de ez csak nagyon indokolt esetben javasolt, és csak tökéletesen visszahelyezhető sérvek esetén.

A legjobb megoldás, ha rászánjuk magunkat a műtétre, ami fájdalommentes és gyorsan is gyógyul, ráadásul rutinműtét. Több fajtája is ismert, de a legkisebb beavatkozással a laparoszkópos műtét jár.

A sérvműtétek fajtái

Minden műtéti típusnál kioperálják és eltávolítják a sérvtömlőt, a lágyékcsatorna leggyengébb, hátsó falát pedig megerősítik.

  • A klasszikus sebészi műtét a nyitott sérvműtét, amikor a hasfalat felvágják, a tömlőt kifejtik, a szerveket visszahelyezik a helyükre, a felesleges kiálló sérv szöveteket pedig levágják. Ezután helyreállítják a hasfalat és bezárják  sérvkaput. Fiatal, jó izomzatú szervezetnél (például gyermekeknél) a klasszikus műtét is jó megoldás lehet.
  • Ha a sérvkapu kicsi, elegendő lehet a saját szövetek megléte a záráshoz, ám sokszor alkalmazzák manapság a sérvháló beültetését. Ez egy szövetbarát, nem felszívódó, allergiát sem kiváltó anyag, amelybe a gyógyulás során a kötőszövet beépül, és egy erős tartószerkezet jön létre. Kifejezetten ajánlott a háló beépítése azoknak, akik sokat sportolnak, vagy muszáj nehéz fizikai munkát végezniük. A háló alkalmazásával nem húzódnak annyira a szövetek, így gyorsabban gyógyul a páciens, és nincs kiújulási kockázat.
  • A harmadik típus a laparoszkópos lágyéksérv műtét, amikor szintén alkalmazhatnak háló beültetést, de ennél az eljárásnál apró bemetszéseket ejtenek csak, és azokon vezetik be a száloptikás kamerát és a szükséges műszereket, amivel a műtétet elvégzik. Ez a műtét sokkal kevesebb fájdalommal jár, gyorsabban gyógyul és általa akár egy kétoldali sérv is operálható egyazon alkalommal. A kiújult sérvek rendebtételére is hatékonyabb.
laparoszkop_mutet_lagyekserv
Forrás: pixabay.com

Műtét előtti teendők

A műtétek elvégzése előtt szükség van a szokásos laborvizsgálatokra (vérvétel), EKG-ra, mellkasröntgenre, és aneszteziológusi konzultációra is. Az orvosokat tájékoztatni kell a szedett gyógyszerekről, kifejezetten a gyulladáscsökkentőkre, akkor is ha nem szteroid tartalmúak.

Az állandó gyógyszereinket vigyük magunkkal és úgy vegyük be, ahogy elő van írva.

Az orvosok utasításait be kell tartani, a műtét előtti napon estig szabad csak enni és inni, ha altatásban kerül sor a beavatkozásra.

A műtétet végezhetik gerincvelői vagy hagyományos érzéstelenítésben is.

Mi a teendő lágyéksérv műtét után?

A sérvműtétek gyorsan gyógyulnak, ezért nem szükséges befeküdni velük. Pár órás megfigyelés után a páciens a saját lábán térhet haza. A műtét napján jól jön a pihenés, de utána nem kell ágyban feküdni, a könnyed, napi mozgás kifejezetten javasolt.

Sportolni, terhelni természetesen néhány hétig nem szabad, de 2-3 hét eltelte után már könnyű testmozgás lehetséges.

A teljes gyógyulás lezajlik nagyjából 4-6 hét alatt.

Érdemes az étrendre odafigyelni, könnyű, rostban gazdag ételeket fogyasztani, hogy erőlködés nélkül keresztül menjenek a tápcsatornán.

Szövődmények nagyon ritkán lépnek fel. Fájdalom, enyhe helyi duzzanat vagy hőemelkedés előfordulhat. Ha bármi probléma merül fel, vérzést vagy véraláfutást tapasztal valaki, nem szabad megijedni, a legtöbb normális tünet a lábadozáskor, de aggodalom esetén bizalommal hívjuk fel orvosunkat.

Kontrollvizsgálatra a műtét után egy, majd általában négy héttel kerül sor.

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.