Akár első, akár a hatodik babánkat várjuk, a szülés utáni hetek mindig megterhelőek. Ezt az időszakot könnyítheti meg a gyermekágyi dúla.

A terhesség során szinte végig a majdani babával való életről álmodozunk, és a nagy napot, a szülést tervezgetjük. Aztán a vajúdás megannyi fárasztó és kimerítő órája után nincs mit csodálkozni azon, ha egyszerre vagyunk mentálisan és fizikailag is kimerültek. A gyermekágyi dúla pont ebben az érzékeny időszakban nyújt segítséget az anyukáknak.

Mit jelent a fogalom?

A dúla szó jelentése  segítő asszonytárs, olyan, maga is szülésélménnyel rendelkező nő, aki a babavárásban, majd pedig a szülésben az orvosok mellett segíti a várandós anyukát. Tapasztalati és lelki támogatása olyannyira fontos, mint a szülész és a bába orvosi tudása. Azonban dúla nemcsak a szülésnél lehet jelen. A gyermekágyi dúla az a képzett nő (legtöbbször mentálhigiénés szakember), aki a negyedik trimeszternek nevezett időszakban, vagyis a szülés utáni hetekben támogatja az anyát és a családot. Nem orvosi, sokkal inkább lelki segítségről van szó és a mindennapi teendők megkönnyítéséről.

baba
Forrás: pexels.com

Mit csinál a gyermekágyi dúla?

Feladatai igen széleskörűek. Ilyen lehet

  • az anya tájékoztatása – például szoptatási tanácsok, az újszülött megnyugtatása, pelenkázás
  • a szülés utáni depresszió felismerése
  • szülésélmény feldolgozása
  • a lelki és párkapcsolati változásokkal kapcsolatos kérdések megválaszolása
  • bevásárlás, főzés, házimunka, testvérek felügyelete – ez a dúlától függ

Modern világunkban nemcsak személyes tanácsadásra van lehetőség, telefonon, emailben is elérhetőek a dúlák, illetve némelyiküknek Facebook-csoportja is rendelkezésre áll, ahogy az édesanyák feltehetik kérdéseiket bármivel kapcsolatban. Bár a dúla jelenléte nem kötelező sem a szülésnél, sem utána, ha anyagilag nem ütközik akadályba, akkor jó ötlet lehet felkérni őt, hiszen nagyban megkönnyíti ezt az időszakot, így nemcsak a fáradalmakra, stresszre és fájdalmakra emlékezünk majd belőle.

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.