Az emésztés nem a gyomorban indul, hanem már a rágással vagyis a szájüregben. Mint ahogy a betegség is sok esetben az orr vagy a száj nyálkahártyáján keresztül jut a szervezetbe.

Egy kór, amelyik ágynak dönt annyira kifektethet, hogy a fekvésen kívül másra sincs erőnk. A fürdőszobáig való kitántorgás is okozhat komoly fizikai megterhelést, azonban egy frissítő zuhany még ilyenkor is jól eshet. Ha már itt tartunk, akkor a szájhigiéniáról se feledkezzünk meg. Nemcsak azért, mert a közérzetünket feldobhatjuk, hanem a betegséget is hamarabb leküzdhetjük.

Lepedék

Vírusos vagy bakteriális fertőzés során a betegség ledönthet a lábunkról. Ez nemcsak ágyban fekvésre késztet, de más tünetei is jelentkeznek. A torokfájás, az orrdugulás az, ami mellett nem tudunk elmenni, kegyetlenül kínozhat és a lázat is megpróbáljuk csillapítani. Amire kevésbé ügyelünk, hogy lepedék jelenhet meg a nyelvünkön, amely a kellemetlen lehelet mellett még a fogakat is roncsolhatja. Fogmosás után fogkefével mossuk le a nyelvünket is, vagy használjunk nyelvkaparót, utána pedig érdemes szájvízzel is öblögetni.

Hányás

Egyes betegségek hányással is járhatnak. A gyomortartalom kiürítése nagyon kellemetlen, és habár némileg megkönnyebbülhet a szervezet, de a szájban érezhető kellemetlen íz, valamint a szag még saját magunk számára is gusztustalan, elviselhetetlen. A gyomorból kikerülő emésztett étel mellett még gyomorsav is a szájüregbe kerül, amely a fogaink zománcát roncsolhatja. Hányás után azonnal fogat mosni nem ajánlott, mert csak tovább gyengíthetjük a fogzománcot. Vízzel vagy szájvízzel öblögetni azonban nagyon is érdemes. A hányás után egy órával pedig már a fogmosás is javasolt.

Kiszáradás

A betegség ellen a testünk lázzal próbál védekezni. A hányás és a láz sok folyadékot elvesz a testtől, ezért azt szükséges pótolni. Ha a szájunkat száraznak érezzük, akkor nem termelődik elég nyál a szájüregben, pedig a nyáltermelés szükséges a normál emésztéshez és a fogak védelméhez is. Betegség esetén a folyadékot ne cukrozott üdítőkkel akarjuk pótolni, hanem sima vízzel és ebben az esetben ez akár napi 3 litert is jelenthet az átlagos 1,5-2 liter helyett.

Kép forrása: Pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.