A mellrák, a nőknél leggyakrabban előforduló rákos megbetegedés. Szerencsére azonban a megfelelő szűrésekkel, illetve ha jó időben diagnosztizálják nagy esély van a teljes felépülésre. Ezt elkerülve viszont tudatosan kell figyelnünk a szervezetünkre és a rendszeres vizsgálatok mellett saját magunkat is fontos folyamatosan vizsgálni.

Minden 8. nőnél kialakul a mellrák, – és több, mint 2000 nő halálát okozza – ám csak kevés százalékuk megy el évente a szűrővizsgálatra, amellyel meg lehetne előzni a bajt. Sokan félnek az eredménytől, így inkább a szőnyeg alá söpörve ennek fontosságát már csak akkor fordulnak orvoshoz, ha visszafordíthatatlan a helyzet. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy foglalkozzunk a mellünk egészségével, amelyhez adunk néhány tippet:

1. Ekkor érdemes elkezdeni az önvizsgálatot

20 éves kortól már ajánlott a havi emlőönvizsgálat, méghozzá a mestruációs ciklus utáni napok egyikén.

2. Így lássunk neki!

Mindenképp tükör előtt fogjunk hozzá az önvizsgálatnak. Figyeljük meg a mellünk méretét, körvonalát, a bőrfelszínt, illetve a mellbimbók elhelyezkedését. Fontos, hogy alaposan szemügyre vegyük, hogy van-e a melleken, valamint a mellbimbókon látható kipirosodás, dudorodás, deformitás, (váladék).

3. És, ami még fontos!

Második lépésként vizsgáljuk meg mindkét mellünket az ellentétes kezünkkel. Tehát a bal mellet a jobb kezünkkel, míg a jobb mellet a bal kezünkkel. Fontos, hogy kívülről befelé haladjunk a középső három összezárt ujjunkkal. Alaposan, körkörös mozdulatokkal tapintsuk végig az összes területet.

Az önvizsgálat azonban egy percig sem mentesít a műszerekkel történő szűrések alól, így évente kötelességünk elmenni a saját egészségünk és a szeretteink miatt.

Forrás: breastcancer.org
Borítőkép forrása: Unsplash
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.