Napi fél pohár brokkolicsírából készült ital gyorsíthatja a rákkeltő és az irritáló szennyező anyagok kiürülését a szervezetből.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a légszennyezés évente körülbelül 7 millió ember halálát okoz világszerte. A Nemzetközi Rákkutató Intézet tavaly emberi rákkeltő anyagnak minősítette a levegőben lévő szilárd és folyékony részecskéket.

Napjainkban a légszennyezés összetett és átfogó népegészségügyi probléma, melynek átfogó kezeléséhez át kell alakítani az alaptudományokból származó ismereteket olyan stratégiákká, amelyek megvédik az egyéneket ettől az expozíciótól és az általa okozott betegségektől és halálozástól.

Kína egyik legszennyezettebb levegőjű régiójában élő, közel 300 férfit és nőt érintő klinikai vizsgálat eredményei alapján a brokkolicsírából készült, szulfafafánban gazdag ital elfogyasztását követően gyorsan, nagymértékben és tartósan segítettea benzol, az ismert emberi rákkeltő anyag és a tüdőt irritáló akrolein kiürülését a szervezetből.

A résztvevők a kínai Jiangsu tartományban éltek, mintegy 50 mérföldre Sanghajtól, Kína egyik legjelentősebb ipari régiójából. A kutatók 12 héten keresztül vizsgálták őket, vizelet- és vérminták segítségével mérték a belélegzett szennyező anyagok kiürülésének mértékét.

brokkolicsíra légszennyezés
Forrás: pixabay.com

A szulforafán egy természetes, növényi alapú vegyület, amely nagy koncentrációban található meg a brokkolicsírában, és a Johns Hopkins kutatói kimutatták, hogy rákmegelőző tulajdonságokkal rendelkezik. A kínai résztvevők mintáinak további elemzése feltárta, hogy a szulforafán aktiválta az NRF2 néven ismert rákvédő gént, amely védi a sejteket a környezeti toxinokkal szemben.

Ez a tanulmány egy olyan egyszerű és biztonságos lehetőségre mutatott rá, amelyet az emberek alkalmazhatnak a légszennyezéssel összefüggő hosszú távú egészségi kockázatok esetleges csökkentésére. Emellett folyamatban vannak a brokkolicsírából készült ital optimális adagolásának értékelésére irányuló vizsgálatok is.

Forrás: https://www.hopkinsmedicine.org/news/publications/promise_progress/promise__progress___a_spectrum_of_achievements/broccoli_sprouts_detoxify_dirty_air
Borítókép forrása: pixabay.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.