A COVID-19-fertőzött terhes nőknél nagyobb valószínűséggel lépnek fel szövődmények a terhesség és a szülés során, mint azoknál, akik nem fertőződtek meg.

Kevés tanulmány foglalkozott a COVID-19 és a terhesség kimenetelének összefüggéseivel, különösen a világjárvány első hullámban. Egy vizsgálat elemezte csak a franciaországi születéseket a pandémia első hat hónapjában. A vizsgálatba bevont, COVID-19-csoportba tartozó nők nagyobb valószínűséggel voltak idősebbek, elhízottak, egynél több magzatot hordoztak, vagy korábban magas vérnyomásuk volt, mint azoknál, akiknél nem volt.

terhesség szülés COVID
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A COVID-19-ben szenvedő nők nagyobb gyakorisággal kerültek intenzív osztályra számos probléma miatt, beleértve a preeklampsziát és az eklampsziát, a terhességi magas vérnyomást, a szülés előtti vagy utáni vérzést, a nagyon korai spontán vagy indukált szülést és a császármetszést. A terhességmegszakítások, a halvaszületések, a terhességi cukorbetegség, a placenta leválás és a vérrögképződés aránya nem emelkedett.

Ezeknek a szövődményeknek az ismeretében fontos, hogy az egészségügyi dolgozók támogassák a terhes nőket és a legjobb ellátást nyújtsák a számukra. A kutatók úgy vélik, hogy bár az ok-okozati összefüggést ebben a tanulmányban nem lehet megállapítani, a terhes nők és a csecsemőik COVID-19 elleni védelmét szolgáló védőoltás hasznos lehet, különösen azon kismamák esetében, akiknél nagyobb a kockázata a súlyos COVID-19 fertőzések kialakulásának.

Forrás: https://www.healthcarehygienemagazine.com/complications-in-pregnancy-and-birth-increase-with-covid-19-infection-research-suggests/
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.