A legtöbb embernek a koleszterinszint csökkentésére - ha önmagában az életmód megváltoztatása nem jár sikerrel - sztatinoknak nevezett gyógyszereket írnak fel.
Egy másik, szintén a koleszterinszint csökkentésére alkalmazott szer, a niacin (vagy B3-vitamin) számos orvosszakmai vita tárgyát képezte a hatékonyságával és biztonságosságával kapcsolatos kérdések, valamint a mellékhatások (például viszketés, az arc kipirulása) miatt.
Étrend-kiegészítőként vagy (nagyobb dózis esetében) vényköteles gyógyszerként kapható. Utóbbiként alkalmazva a niacin javítja a „jó” HDL-koleszterinszintet és csökkenti a trigliceridszintet. Úgy működik, hogy blokkolja a máj koleszterintermeléséért felelős enzimet. De nem való minden betegnek. Csak olyanoknál alkalmazzák, akik nem akarnak más szereket szedni.
A tanulmányok megerősítik ezt a megközelítést. Az eddigi legnagyobb niacin-vizsgálat megállapította, hogy azoknál a betegeknél, akiknek kórtörténetében szív- és érrendszeri megbetegedés szerepel, és a koleszterinszintjük jól szabályozható, a niacin valójában nem csökkenti a szív- és érrendszeri kockázatot, és káros mellékhatásokat okozhat. A vizsgálat során 25.000 olyan beteget követtek hosszabb távon, akik sztatinokat szedtek az LDL-koleszterinszint csökkentése érdekében. Emellett placebót vagy niacint is kaptak. A niacin sztatinokhoz való hozzáadása átlagosan öt évig nem csökkentette a szív- és érrendszeri betegségek (például szívroham, agyvérzés) kockázatát.
Az is ismert, hogy a niacin terápiának súlyos mellékhatásai (például bőrkiütések, gyomor- és bélrendszeri problémák, a cukorbetegség és a köszvény kialakulásának fokozott kockázata, agyvérzés) vannak.
A „rossz” koleszterinszint csökkentésében a sztatinok az első vonalbeli választandó gyógyszerek, így fontos, hogy az emberek ne próbálják meg magukat niacint tartalmazó étrend-kiegészítőkkel kezelni.