Világszerte egyre nagyobb problémát okoz az antibiotikum-rezisztencia. Szerencsére a felfázás korai és enyhe tünetei esetén van lehetőség a természet patikájához fordulni. Ezáltal a rezisztencia fő forrása, a szükségtelen antibiotikumhasználat is csökkenthető.

A kezdődő felfázást akár jól bevált „házi” praktikákkal és recept nélkül hozzáférhető patikaszerekkel is sikeresen kezelhetjük. A hólyaghurut tipikus tünetei, mint a gyakori vizelési inger és a csípő érzés a vizelet ürítésekor, az alhasi fájdalom, hamar jelentkeznek. Ha nem szeretnénk antibiotikumot szedni, vegyük komolyan a korai és enyhe tüneteket.

A felfázást baktériumfertőzés okozza

A hűvösebb hónapokban a felfázás viszonylag gyakori megbetegedésnek számít. A hólyaghurutot nem közvetlenül a hideg okozza, hiszen a betegség hátterében többnyire baktériumfertőzés áll. Habár nem véletlenül nevezik felfázásnak, a hideg ugyanis hajlamosíthat a kialakulására. Ha lehűl az altest, akkor lassul benne a keringés, ennek következtében pedig romlik a kórokozókkal szembeni védekezőképességünk. Mivel a hólyaghurutot baktériumok okozzák, ezért értelemszerűen antibiotikummal gyógyítható. Manapság azonban egyre inkább elfogadott, hogy az egyszerű felfázást nem szükséges azonnal antibiotikummal kezelni, mert a kezdeti, enyhe tünetek akár gyógynövények segítségével is enyhíthetők.

Káros lehet a túlzott antibiotikumhasználat

Az antibiotikumok felfedezése előtt a felfázást bőséges folyadékbevitellel és gyógynövényekkel kezelték. Manapság világszerte egyre komolyabb gondot okoz a túlzott antibiotikumhasználat, amely mára az úgynevezett multirezisztens „szuperbaktériumok” kifejlődéséhez vezetett. Ráadásul a szervezetünkből kiürülő hatóanyagok és azok bomlástermékeinek jelentős része a szennyvízzel visszakerül a természetbe, azaz az antibiotikumszedéssel közvetve a teljes ökoszisztémát is károsítjuk. A fentiek miatt a modern orvostudomány újra támogatja a gyógynövényi terápiákat.

Segíthet a medveszőlőlevélkivonat-tartalmú Urzinol tabletta

A felfázás korai és enyhe tüneteit csillapíthatjuk a gyógynövényi kivonatot tartalmazó Urzinol tabletta segítségével. Az Urzinol a medveszőlőlevél kivonatát tartalmazza magas koncentrációban. A medveszőlőlevelet már őseink is sikerrel alkalmazták húgyúti panaszokra, és ma már tudományosan is igazolt a gyógynövény jótékony hatása a hólyaghurut tüneteinek kezelésében. Ajánlott az Urzinol tablettát az első tünetek megjelenésekor elkezdeni szedni, és ne feledkezzünk meg a bőséges folyadékfogyasztásról sem. Az Urzinol tablettát nem kell orvossal felíratni, recept nélkül kapható a gyógyszertárakban.

bClV26M9vqwf1CZnVY17zQsLXTPTEdJ3C2jnwq1p
Urzinol - Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A borítókép forrása: Pexels
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.