Nincs szükség aggodalomra, ha gyermekünk nem a legjobb tanuló. Inkább figyeljünk oda és segítsünk, hogy könnyebb legyen számára az iskola.

Minden szülő szeretné a gyermekének a legjobbat, és egy kicsit saját magának is szeretne bizonyítani azáltal, hogy gyermeke jól tanul, jó jegyeket hoz az iskolából. Sokan azonban szembesülnek azzal, hogy a kicsiknek nehézségei akadnak egyes tantárgyakkal, sőt előfordul, hogy már a szülői segítség nem is elég és magántanárhoz kell fordulni.

Ilyenkor a szülő azt érzezheti, valamit elrontott, esetleg, hogy sosem lesz gyermekéből jó tanuló, de nincs ok az aggodalomra. A helyzet orvosolható, csak egy kis empátiára és kitartásra van szükség. Ha a gyermekünk a rosszabb tanulók közé tartozik, semmiképp se szidjuk vagy kényszerítsük rá a tanulásra, inkább más módszerekkel ösztönözzük a jobb teljesítményre.

Az erősségek erősítése

Ha a gyermekünk inkább a számolós tárgyakhoz ért, de a nyelvekben gyengébb, vagy épp fordítva, akkor hangsúlyozzuk neki rendszeresen, milyen ügyes abban, amiben jeleskedik. Ezzel is motiválhatjuk, hogy a gyengeségében fejlődjön. Fontos, hogy ne csak a negatív, hanem a pozitív megerősítést is megkapja, sőt az utóbbiban legyen többször része. Támogassuk abban, amit lelkesen csinál, de erősítsük meg benne, hogy azzal is kell foglalkozni, ami nem megy neki.

Hallgassunk a gyermekre is!

Bár a tanárok visszajelzése lényeges, nagyon fontos tisztában lenni azzal is, hogy a gyermekünk hogyan érzi magát az iskolában vagy amikor az adott tárgyat tanulja. Ne hozzunk meg helyette minden döntést, hagyjuk, hogy elmondhassa, ha nem szeret valamit tanulni vagy gyakorolni. Azért, mert a szülő mindig is balettművész szeretett volna lenni, nem szabad, hogy a gyerekét akarata ellenére balettórákra kényszerítse vagy épp versenyzőt akarjon nevelni belőle, ha a gyermek csak hobbi szinten szeretne sportolni.

tanulas
Forrás: pexels.com

Vannak-e hobbijai?

Ha a gyerek hódolhat a hobbijainak, boldogabb, kiegyensúlyozottabb és motiváltabb lesz. Nem érdemes a rossz jegyek miatt eltiltani a sporttevékenységektől, nyelvtanulástól vagy fejlesztő hobbiktól. Igyekezzünk segíteni neki, hogy megtalálja, mit szeret csinálni, de ne tegyük tele a napirendjét extra órákkal. Legyen egy délután a hobbié, egy a kedvenc tantárgyáé, és egy azé, amiből gyengébb, hogy fejlődhessen. Hagyni kell a gyereknek, hogy megtanulja, miben a legügyesebb.

Fontos a türelem

Szülőként nagyon kitartónak kell maradni, akkor is, ha a gyerek lassabban halad. Nem érdemes siettetni. Jobb, ha érzékeli, hogy nem presszionálják, hanem folyamatos támogatást kap otthonról.

Nem szégyen a különtanár

A korrepetálás napjainkban már egyáltalán nem a buta gyerek ismertetője. Se a szülő, se a gyerek ne érezze szégyenteljes dolognak, ha segítséget kér sőt, fontos megmutatni a gyereknek, hogy a segítségkérés, a tanulás, a fejlődni akarás nem a gyengeség, hanem az erősség jele.

Borítókép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.