Ha fontolgatjuk, hogy lemondunk a kávéról az egészségünk érdekében, ne tegyük, mert a sötétre pörkölt kávé megvédi a DNS-ünket a töréstől.

A kutatás során az önként jelentkező tesztalanyok csoportja egy teljes hónapon át naponta fél liter frissen főzött sötétre pörkölt kávét ivott, miközben a kontrollcsoport tagjai vizet fogyasztottak. Minden vizsgálati periódus utolsó napján vérvizsgálatot végeztek a DNS károsodás szintjének felmérésére. A kutatás eredményei szerint a kávéfogyasztó csoport tagjainál a kontrollcsoporthoz képest kevesebb DNS-törés fordult elő.

Ez arra késztette a vizsgálatot végző szakembereket, hogy bátorítsanak bennünket a sötét pörkölésű kávé rendszeres fogyasztására, mivel jótékonyan védi a DNS integritását férfiaknál és nőknél egyaránt. A tudomány szerint tehát a kávé jobb, mint a víz (de azért ne hagyjuk abba a vízivást).

kávéfogyasztás
Forrás: pixabay.com

Nem ez az első tanulmány, amely igazolja, hogy a kávéfogyasztás kedvező hatásait. Valójában a tanulmány számos szerzője évek óta foglalkozik a témával, újra és újra bebizonyítva, hogy a sötétre pörkölt kávé megvédi a DNS-t. Már egy 2015-ben közzétett tanulmányban is megállapították, hogy azoknál az embereknél, akik naponta három csésze sötét pörkölt kávét isznak, alig egy hónap múlva 27%-kal kevesebb DNS-törés volt fehérvérsejtjeikben, mint a vízivók esetében. Egy 2011-ben publikált vizsgálat szerint a sötétre pörkölt kávé fogyasztásával csökkenthető a természetesen előforduló DNS-törések gyakorisága, és ez a redukció a kávé megivását követő néhány órában is folytatódik.

Forrás: https://www.fastcompany.com/90292863/study-dark-roast-coffee-protects-human-dna-from-damage?utm_medium=social&utm_source=linkedin.com
Borítókép forrása: pixabay.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.