A szociológusok szerint ezek a szakaszok szinte minden kapcsolatban ott vannak. 

Mi történik a kapcsolat kezdete és a vége között? Van ennek jelentősége? A kutatók szerint a párkapcsolatok dinamikája sokféle, ám mindegyikre jellemzők az alábbi szakaszok:

párkapcsolat szakaszai
Forrás: unsplash.com

A kezdeményezés és első benyomás szakasza. Egy kedves ismeretlen a kávézóban, egy barátok által bemutatott új ismerős vagy csevegés egy applikáción ... számtalan módon kezdődhet el a kapcsolat. Amit ebben a szakaszban figyelni kell a szakértők szerint, az az, hogy ha kezdeményezni szeretnénk, akkor azt jó időben és a megfelelő módon tegyük. Egy olyan helyzetben nyissunk, ahol van lehetőség a következő szakaszra.

Kísérletezés, ismerkedés. Angolul „small talk”-nak is hívják ezt a szakaszt. Először érdemes formális, rövid csevegést kezdeményezni (főleg, ha élőben zajlik a folyamat). A tanácsadók szerint ilyenkor a testbeszédet figyeljük, az sokat elárul. Sajnos azt is el kell fogadni, ha nem vagyunk kívánatosak. Ennek pozitív végződése a tényleges randik, melyek végül elvezetnek a párkapcsolat kialakulásához.

Elmélyülés. Ilyenkor már megvan a közös hullámhossz, sokat nevetnek, humorizálnak az alakuló párok, akár becenevekkel is illetik egymást. Érzelmileg megnyílunk, kiszolgáltatottabbak leszünk. Arra kell odafigyelni, hogy ne siessünk és ne siettessünk. Ebben a szakaszban épül fel a valódi párkapcsolat, amikor két ember összeszokik. Ez tarthat hetekig, hónapokig, sőt évekig is. Sorsdöntő lehet, hogy mennyire alkalmazkodunk és vesszük figyelembe a másik igényeit is.

Integráció, összeolvadás. Ez talán a legmélyebb szakasz, amikor a felek valóságos fájdalmat éreznek, ha külön kell lenniük. Teljes az összefonódás és a harmónia. A szakemberek szerint ezek a minták, és ez a szakasz akár a baráti kapcsolatokban is jellemző lehet. Ilyenkor a „mi” fogalma csodálatos, de ügyelni kell az individum szokások megőrzésére.

A kötés. A romantikus kapcsolatok utolsó (pozitív) szakasza az elköteleződés. Ez lehet eljegyzés, házasság, de jelentheti az összeköltözést, vagy azt, hogy nyilvánosan felvállaljuk egymást. Sokféle formája van, habitustól függően. A kizárólagosságot jelenti a klasszikus párkapcsolatokban. És szeretnénk, ha ez örökké tartana.

Forrás: https://www.healthline.com/health/relationship-stages?fbclid=IwAR369jwl6GjCVi9EezZDBbGFpHZlsytdy46HOC28EngA8HKkhojvdeFxF8M#experimentation
Borítókép forrása: unsplash.com