A megtört szív szindróma során a szív egy része ideiglenesen megnagyobbodik, ám a betegség gyógyítható és általában egy hét alatt elmúlnak a tünetek.

A megtört szív szindrómát (más néven takotsubo kardiomiopátia) először 1911-ben jegyezték le japán orvosok. A takotsubo egy edény, amit a japán halászok a polipok elfogására használnak. A betegség azért kapta ezt a nevet, mert a röntgenes vizsgálat során azt tapasztalták, hogy a betegek szívének egy része erre a lyukacsos edényre hasonlít. 

Elsősorban a nőket érinti

A betegség szinte minden esetben a nőket érinti és gyakrabban fordul elő a változókor után. A kiváltó ok általában egy megrázkódtatás, mint például egy hozzátartozó halála vagy egy nehéz válás. Hogy a női és a férfi szervezet máshogy betegszik meg, már rágóta ismert, ám sokáig az orvostudomány alábecsülte ezt a jelenséget. A kilencvenes évektől létezik csak a nemek szerinti orvoslás, ami már figyelembe veszi a férfi- és a női szervezet sokszor eltérő működését a betegségek terén. 

"Mindenekelőtt a nőknél fordulnak elő a szív vérellátási zavarai. Mindezek mellett az agy félelemközpontja a nőknél ilyenkor hiperaktív, ami hátráltatja a gyógyulási mechanizmust. A fiatal nők védettebbek ezzel szemben, mert az ösztrogén kedvező hatással van ezekre a folyamatokra, ám ez a hormonszint az idő múlásával csökken" - mondja dr. Catherine Gebhard, a Zürichi Egyetemi Oktatókórház orvosa. A férfiaknál a szívinfarktusok kiváltó oka általában valamilyen fizikai megerőltetés, míg a nőknél ennek inkább lelki háttere van.

stressz
Forrás: pixabay.com

Minden harmadik nő panaszkodik stresszre

A stressz okozta szívbetegségek előfordulási esélye akkor csökkenthető, ha tisztában vagyunk a stressz eredetével. A hirtelen megrázkódtatásoktól eltekintve ez általában abból fakad, hogy a sok kis bosszúság, idegesség hosszú idő alatt felhalmozódik. "A nők a munkaidő után is lassabban eresztenek le. A nők stressz-szintje még este is magasabb, mint a férfiaké" - mondja dr. Gebhard. Egy felmérés szerint a nők 35 százaléka vallja azt, hogy gyakran vagy mindig stresszhelyzetben van, míg a férfiaknak csupán egynegyede állítja ugyanezt. A legkevésbé stresszesnek a gyerek nélküli vagy a nagyobb gyerekkel rendelkező férfiak vallották magukat, 44 százalékuk ritkán vagy soha nem szenved időnyomásos stressz miatt. "A nők nem csak hevesebben reagálnak a stresszre, de komolyabban is veszik és hamarabb fordulnak orvoshoz" - állítja dr. Gebhard. 

Tünetei

A megtört szív szindróma leginkább a szívinfarktushoz hasonló tünetekkel jár. Ha mellkasi fájdalmat, nehézlégzést észlelsz magadon, azonnal fordulj orvoshoz, mert lehet, hogy valójában szívinfarktus áll a háttérben. 

Kezelése

Nincs általános terápia a betegség kezelésére. Amíg az orvos nem zárja ki a szívinfarktus lehetőségét, a beteg ilyen irányú kezelést kap. A betegség nem igényel speciális terápiát, általában vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel kezelik és egyhetes kórházi kezelés után hazamehet a beteg.

Borítókép forrása: pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.