A kilók és centik számolgatása mellett a testzsír százalék is figyelmet érdemel.

Ahogy valaki hetven kilósan lehet kockahasú, úgy elképzelhető, hogy egy ötven kilósnak van egy kis úszógumija, hiszen nem csak a kilók számítanak, hanem az is, hogy milyen arányban oszlik meg a testünkön az izom és a zsír. A mérleg mellett a centiket és a kalibert is segítségül hívhatjuk, hogy pontos képet kaphassunk a testünk arányairól. Sőt, már egyre több helyen elérhetők a testösszetétel mérések, amelyek részletesen kielemzik, mennyire sok a zsír vagy mennyi izmot érdemes még felszednünk az optimális megoszláshoz.

Mennyi zsírmennyiségre van szükségünk?

Mindenkinek szüksége van némi zsírra, hiszen az védi a belső szerveket és a termoregulációban, azaz a test hőjének szabályozásában is aktív szerepe van, de persze nem mindegy, hogy mennyi található belőle a testünkön.

Férfiaknál és nőknél teljesen más értékek a normálisak, valamint az életkor is befolyásolja a javasolt, optimális arányokat.

A nőknél 20 és 40 év között 22-33 százalék között normális, 21 százalék alatt túl alacsony a testzsír százalék, 34 százalék felett már túlsúlyosnak számít az illető, 40 százalék felett pedig elhízottnak.
Ezek a számok 24-34 százalékra változnak az egészséges tartományban 40 és 60 éves kor között, 23 százalék alattira a túl sovány tartományban. Egy nő 35-40 százalék között túlsúlyosnak, 40 százalék felett pedig elhízottnak számít. 60 év felett az egészséges arány 25-35 százalék, ez alatt kevés, felette pedig sok, 42 százaléktól pedig elhízottságot jelentenek a számok.

testzsir
Forrás: pexels.com

A férfiaknál jóval alacsonyabb értékek jellemzők: 20 és 40 év között 8 százalékig túl sovány, 9 és 20 százalék közt egészséges, 21 és 25 közt túlysúlyos, 25 százalék felett pedig elhízott egy férfi. 40 és 60 év között három százalékkal érdemes több zsírt raktározni, azaz 12 és 22 között normál, 11 százalék alatt kevés, 22-28 százalék közt sok, 28 százalék felett pedig nagyon magas az érték. 60 év felett 13 százalékig soványnak, 14-25 százalék között egészségesnek, 26 és 30 százalék közt túlsúlyosnak, 31 százalék felett pedig elhízottnak számít a testzsír-százalék alapján egy férfi.

Félévente-évente tanácsos megmérni a testzsír-százalékot és diétával, edzéssel, megfelelő életmóddal alakítani a minél egészségesebb tartomány felé az értékeket.

Borítókép forrása: pexels.com

  

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.