A sportolás jót tesz az egész testünknek, de tudnunk kell arról is, hogy melyik sportágaknál kell fokozatosan vigyázni a porcok egészségére.

Az ízületi problémák egyáltalán nem ritkák, bármelyik életkorban kialakulhatnak. Akár már egészen fiatalon is fájhatnak a térdeink, bokáink vagy akár a csuklóink, és ha hajlamosak vagyunk az efajta fájdalmakra, akkor jobb, ha kerüljük azokat a sportágakat, amik az ízületekre és a porcokra megterhelő hatással vannak.

A sportolás sokat segít a porcszövet vérellátásának növelésében, ezért jót tesz az ízületeknek is, kivéve persze, ha bemelegítés nélkül kezdjük el végezni a feladatokat. Nagyon fontos, hogy mindig melegítsünk be, mert anélkül a kímélőbb sportágak is megterhelik az ízületeket. A fájdalmakkal járó ízületi terhelésből igen gyakran következik porcsérülés is, leggyakrabban a boka-, a hüvelykujj-, az ujjpercek-, a könyök-, illetve a térdízületet érintve.

porcsérülés
Forrás: pexels.com

A lassabb mozdulatok, ha jól be vagyunk melegítve, nem annyira okoznak gondot, a gyorsabb irányváltások, fordulások, ütközések, ugrások azonban eléggé igénybe veszik az ízületeket, és ezáltal a porcokat is. 

Emiatt a leginkább ízületekre és porcokra veszélyes sport a foci, ami a térdekre és a csípőre veszélyes, a kosárlabda és a röplabda, ami a térdeket és a bokákat sem kíméli, úgy, ahogy a küzdősportok sem. A súlyemelés szintén a térd porcát károsíthatja, még megfelelő bemelegítés mellett is óvatosan érdemes végezni.

A biciklizés, futás és úszás a leginkább porckímélő sportok, azonban nagy túlsúllyal ezek esetén is fokozatosan érdemes növelni a terhelést a porc épsége érdekében.

Borítókép forrása: unsplash.com

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.