Az arc hegei számos formában előfordulhatnak, és általában a sérülések, pattanások, égési sérülések vagy műtétek utáni gyógyulás során keletkeznek.

Mivel az arcunk folyamatosan ki van téve a környezet hatásainak, a test ezen részén lévő hegek nehezebben gyógyulhatnak be. Míg a seb gyógyulása közben képesek lehetünk eltakarni vagy megvédeni a testünk más területeit, addig az arc a nap nagy részében védtelenül áll az időjárás viszontagságai előtt. Maximum el tudjuk takarni egy tapasszal, de előfordulhat, hogy az arcon lévő sebeket nem lehet teljes mértékben megvédeni a gyógyulási folyamat során, és nehéz kivitelezni a kenőcsök, gélek alkalmazását is, ha szeretnénk kimozdulni otthonról.

arc_hegek
Forrás: unsplash.com

Ha nyoma marad a gyógyulásnak és a seb heggé alakult, és az zavar minket, szerencsére vannak módszerek, melyekkel halványítható vagy eltüntethető.

A dermabrázió az egyik leghatékonyabb és legnépszerűbb módszer az arc hegek kezelésére. A beavatkozást bőrgyógyász végzi, mely során egy készülékkel leradírozza a bőr felső rétegeit. Az eljárás 50%-kal csökkenti a hegeket, ám kissé fájdalmas és kellemetlen, a kezelést követően pedig napokig kell számítani bőrpírre, apró sebekre.

A kémiai hámlasztás enyhe savakkal dolgozik amelyeket egyetlen rétegben visznek fel a bőrre. Ennek eredményeként a bőr felső rétege (epidermisz) lehámlik, új bőrréteg fejlődését serkentve.Hatékony módszer, de a gyógyulás hetekig tart, és az arcon a kötést rendszeresen cserélni kell.

A lézeres felületújítás, azaz resurfacing célja ugyanaz, mint a kémiai hámlasztásé és a dermabrázióé: a bőr felső rétegének eltávolítása. A savakkal vagy dermarollerrel ellentétben a lézeres felületkezelés nagy teljesítményű lézersugarat használ a felső rétegek eltávolítására.

Két típusa van: erbium és szén-dioxid lézeres felületmegújítás. Míg az erbium a legbiztonságosabb módszer az arcon, a szén-dioxid tűnik a leghatékonyabbnak a hegek kezelésében. A gyógyulási folyamat során takarni kell az arcot, azonban van, aki már 3 nap után tünetmentes.

Amennyiben szeretnénk először otthoni módszerekkel megpróbálni enyhíteni a hegünket, vásárolhatunk kimondottan hegkezelő gélt (pl.Kelo-cote), kenhetünk rá mézet (kúraszerűen), és javasolt a szilikontapasz használata, de ez arcon szintén nem biztos, hogy esztétikus.

Forrás: https://www.healthline.com/health/beauty-skin-care-scars-spots
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.