A fogbizsergést akkor érezzük, amikor valamit rágunk, és kellemetlen érzés fut végig a hátunkon, kiráz a hideg és az ínyünk is esetleg érzékeny.

A fogbizsergés a fogakban futó idegek játéka, amelyek összeköttetésben vannak a többi érzékelő ideggel, a test számos pontján, és az inger hatására végig fut rajtuk a számunkra kellemetlen ingerület. Okai többfélék, leginkább a fogak valamilyen egészségügyi problémája okozza.

fogbizserges
Forrás: unsplash.com

Lyukas, szuvas fog

A fogbizsergés egyik leggyakoribb oka. A szuvasodás barnás-sárgás foltok megjelenésével kezdődik a zománcon, majd a kezeletlen fog felszínén a baktériumok további roncsolásának következtében lyuk alakul ki, ami mögött pedig üreg képződik. A fogszuvasodást minél előbb kezeltetni kell fogorvossal, különben számos következménye lehet. Ilyen szövődmény a fogbélgyulladás is, ami már komolyan fogja érinteni a belső részt, az idegeket és ereket.

Törés, repedés

Ha egy fog letörik vagy a felszínén repedés következik be, akkor az idegek szabadon lesznek, és ez okozhatja a fájó tüneteket. A fogorvos, fogtechnikus vissza tudja állítani a csorba fog épségét.

Túlzott érzékenység

A fogérzékenység és fogíny érzékenység lehet egyéni hajlam kérdése is, de sokszor a túl savas pH okozza, az olyan ételek túlzott fogyasztása, melyek eltolják a kémhatást. Ez fogerózióhoz, gyulladásokhoz vezet, aminek tünete lehet a bizsergő érzés is.

A fogbizsergés mögött ritkán olyan betegség is állhat, mint egy neuralgiai probléma (trigeminus neuralgia), ilyenkor az egész arc bizsereghet. Ezzel neurológust kell felkeresni.

A reflux okozta égő száj érzete is okozhat hasonló tüneteket.

Ha fogproblémánk van, mielőbb keressük fel a fogorvost, megelőzésképp pedig a legfontosabb a mindennapi szájhigiénia betartása!

Forrás: https://www.healthline.com/health/teeth-tingling
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.