Szokták mondani, hogy „az vagy, amit megeszel.” Nos, sok tekintetben eme mondat bizonyítást nyer, például a bőrbetegségek esetében, ugyanis az egyik leggyakoribb kiütés, az ekcéma a táplálkozás megreformálásával teljes mértékben kordában tartható, sőt!

Ha az ekcémáról beszélünk, akkor az alatt általában a bőr kipirosodását, irritációját, kiszáradását és viszketését értjük, pedig a betegség jóval túl mutat ezeken. Az ekcémának két típusa van: a kontakt és az atópiás. Utóbbi, azaz az atópiás ekcéma esetén főként belső tényezők – stressz, nem megfelelő étkezés, öröklési hajlam – váltják ki a bőrbetegség előfordulását, míg a kontakt ekcéma kialakulásáért főként a külső tényezők, például a mosószerek, hétköznapi használatú bőrrel érintkező anyagok váltják ki.

A- vagy E-vitamin?

A témában végzett kutatások szerint bizonyos ételek és vitaminok azonban féken tarthatják az ekcémás tüneteket. A legfrissebb tanulmányok viszont arról számoltak be, hogy az E-vitamin is hasonló tulajdonsággal bír, ami annak tudható be, hogy tele van antioxidánssal és immunerősítő hatású.

A megfelelő vitaminok mellett bizonyos ételek ignorálása is segíthet a panaszok kezelésében. Elsősorban meg kell állapítani, hogy mely ételek aktiválják az ekcémás bőrkiütések megjelenését másodsorban érdemes ezeket elkerülni, és kiiktatni az étrendből. Ilyenek a mesterséges élelmiszerek, a színezékek és az adalékanyagok. Helyettük próbáljunk meg több bio gyümölcsöt és zöldséget bevinni, illetve teljes kiőrlésű, tartósítószermentes péksüteményeket és a húsokat vásárolni.

Az ételek mellett a folyadékok is fontos szerepet játszanak az ekcéma kezelésében. A zöldségekből készült smoothiek, gyümölcslevek és a bennük található vitaminok és antioxidánsok természetes módon serkentik a szervezet ellenállóképességét, és a sejtosztódáshoz szükséges folyamatokra is jótékony hatással vannak.

Néhány hét után az étrendbeli változások a bőrön is meglátszanak. Ha pedig az étrend mellé a rendszeres hidratálásra is odafigyelünk, akkor az ekcéma kialakulása csökkenthető, szinte megszüntethető. A betegség felbukkanása, és intenzitása azonban csökkenthető, bizonyos bőrápolási praktikákkal. Persze nem kell egyből a több tízezres krémek felé venni az irányt, mert egy kis odafigyelés és némi tapasztalat bőven elég arra, hogy az ekcémát pórázon tartsuk.

Ha a természetes praktikák és az életmódbeli változtatások sem válnak be, akkor viszont érdemes felkeresni a háziorvost és konzultálni vele, mert a kezeletlen ekcéma komoly problémákat okozhat.

Képek forrása: Pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.