A Merkel-sejtes karcinóma egy ritka daganatos megbetegedés, mely az idősebb és legyengült immunrendszerű embereknél gyakoribb.

Az igen agresszív lefolyású bőrdaganatot, a Merkel-sejtes karcinómát az esetek körülbelül 80 százalékában a poliómavírus okozza. A fennmaradó eseteket az ultraibolya sugárzásnak való kitettségnek és más, ismeretlen tényezőknek tulajdonítják.

Ötven Merkel-sejtes karcinómában szenvedő beteg bevonásával végzett vizsgálat eredményei szerint a Keytruda néven forgalmazott pembrolizumab hatóanyagú immunterápiás gyógyszer hatékonyabbnak bizonyult (három hetente, legfeljebb két évig infúzióban adva) ezen ritka, agresszív lefolyású bőrdaganat kezelése esetében, mint a hagyományos kemoterápia és javította a betegek túlélési arányait is.

bőrrák immunterápia
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A vizsgálatban részt vevő betegek több mint felének (28, vagyis 56 százaléka) tünetei hosszú ideig enyhültek, közülük 12-nél (24 százalék) pedig a daganataik teljes eltűnését tapasztalták. A pembrolizumabbal végzett kezelés jól működött mind a vírus-pozitív, mind a vírus-negatív Merkel-sejtes karcinómák ellen, ami magas gyógyulási arányt és tartós progressziómentes túlélést eredményezett a betegség mindkét formájában. A betegek közel 70 százaléka még két évvel a kezelés megkezdése után is életben volt. A legtöbb beteg jól tolerálta a kezelést, bár 28 százalékuknál súlyos mellékhatások alakultak ki, köztük egy kezeléssel összefüggő halálozás.

Összességében azonban ezek a megállapítások alátámasztják azt, hogy a pembrolizumab, mint első vonalbeli immunterápiás kezelés, hatékony szer az előrehaladott Merkel-sejtes karcinómában szenvedő felnőtt és gyermek betegek számára.

Forrás: https://hub.jhu.edu/2019/03/05/immunotherapy-drug-better-than-chemo/
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.