A biotechnológiai cégek és gyógyszergyárak folyamatosan dolgoznak a már észlelhető tüneteket mutató COVID-19 betegek gyógyítási lehetőségein is.

A COVID-19 betegeknél a súlyos tünetekért elsősorban egyrészt a túlzott immunrendszeri gyulladásos reakció, másrészt a kialakuló tüdőszöveti károsodás a felelős. Logikus a gondolat, hogy az őssejtek alkalmazása - a sérült szövetek helyreállítása révén - hatékony lehet az új koronavírus okozta fertőzés gyógyításában is.

Ezt a feltételezést látszik igazolni a Miami Egyetem nemrég publikált kutatási eredménye, mely jelentős javulást mutatott ki azoknál a COVID-19 betegeknél, akiket köldökzsinór eredetű mesenchymális (tehát szöveti) őssejtekkel kezeltek.

A 24 önkéntes résztvevő bevonásával végzett kutatás során két csoportba osztották a betegeket: mindannyian a protokollnak megfelelő antivirális gyógyszereket kaptak, de a csoport fele ezen felül még őssejtterápiában is részesült. Utóbbi, a köldökzsinór eredetű mesenchymális őssejttel is kezelt csoport esetében nem észleltek súlyos tüneteket, sőt kevesebb is volt, mint a kontrollcsoportban. A szöveti őssejtkezelés csökkentette a gyulladásos faktorok termelését, növelte a túlélési esélyüket és a felépülési időt is jelentősen lerövidítette. Az őssejtterápiában részesült betegek 91 százaléka (az összes 85 évnél fiatalabb fertőzött) a kezelés után egy hónappal még élt, ezzel szemben az őssejtterápiával nem kezelt betegek egy hónapos túlélési aránya csak 42 százalék volt.

COVID őssejt terápia
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A COVID-19 őssejtekkel való gyógyítása nemcsak a tüdő, hanem számos más érintett szervrendszer szövetkárosodásának kezelésben is ígéretes és biztonságos gyógymód lehet. Az eredmények tehát biztatóak, de további klinikai kutatásokra van szükség annak érdekében, hogy az őssejtkezelés az új koronavírus okozta fertőzés standard terápiává válhasson.

Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix