A rotavírus okozta fertőzésen szinte mindegyik gyermek legalább egy alkalommal átesik.

Az egész világon elterjedt rotavírus fertőzés a védőoltással nem védett, 6 hetes és 5 éves életkor közötti gyermekek hasmenéssel járó, enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó fertőző betegsége, melyen szinte mindegyik gyermek legalább egy alkalommal átesik.

A kórokozó a fertőzött széklettel szennyezett kezek, tárgyak (például közös használatú evőeszközök, játékok), élelmiszerek (például zöldségek, gyümölcsök) és ivóvíz közvetítésével terjed, de a hányás során keletkező aeroszolnak is fontos terjesztő szerepe van. A beteg a tünetek megjelenése előtt és a hasmenés megszűnését követő időszakban (átlagosan 14 nap, legyengült immunrendszer esetén 30 nap, de akár egy év is lehet) is üríti a vírust, ezért a közösségekben akár hónapokig is elhúzódó járvány formájában jelentkezhet. A betegség átvészelését követően csak rövid ideig tartó immunitás alakul ki. Leggyakrabban a tavaszi hónapokban fordul elő.

Kórokozó

A rotavírus, mely az emberen kívül számos állatfajt képes megbetegíteni. A rotavírus igen ellenálló a környezeti hatásokkal szemben, ezért a különböző felületeken sokáig fertőzőképes marad. A vírus elsősorban csecsemők számára veszélyes, az idősebb gyermekeket (általában 5 éves korig) és a legyengült immunrendszerű (például időskor, HIV-fertőzés) felnőttek is megbetegítheti, enyhébb tüneteket okozva.

A szervezetbe kerülő vírus a vékonybél felszíni sejtjeiben szaporodik. Ezek a szénhidrátok emésztéséért és a folyadék felszívódásáért felelősek sejtek a vírus szaporodásának következtében elpusztulva felelősek a tünetek kialakulásáért.

Tünetek

Kb. 2 napos lappangási időt követően akár napi öt-tizenötszöri híg, vizes hasmenés alakul ki. További tünete lehet az étvágytalanság, a hányás, a láz és a hasi fájdalom. A tünetek 3-7 napig is tarthatnak. A hasmenés és a hányás okozta folyadék- és sóvesztés következtében a csecsemők és a kisgyermekek könnyen kiszáradhatnak. Erre utal, ha a gyermek bágyadttá, aluszékonnyá válik, testtömege és vizeletének mennyisége jelentősen csökken, bőre száraz tapintású, könnyen ráncba emelhető, szeme aláárkolt, karikás, nyelve száraz és lepedékes, lehelete pedig aceton-szagú. Az infekció annál súlyosabb, minél fiatalabb életkorban történik.

rotavírus fertőzés
Forrás: unsplash.com

Vizsgálatok

Általános orvosi vizsgálat és a hasmenéses székletminta laboratóriumi vizsgálata szükséges.

Kezelés

A rotavírus fertőzés esetében csak tüneti terápia lehetséges, azaz a kiszáradás megelőzése az elvesztett folyadékmennyiség és ásványi anyag pótlásával. Erre a gyógyszertárakban kapható „orális rehidráló folyadék” a legalkalmasabb, amely a szervezet egyensúlyához szükséges ásványi anyagokat tartalmazza. Az üdítőitalok (például édes gyümölcslevek, szénsavas italok), a sós folyadékok (például levesek) és a tej fogyasztása kerülendő, mivel a vér nátrium szintjét megemelve súlyosbíthatják a hasmenést. A súlyosan kiszáradt gyermekek esetén, akik szájon keresztül nem képesek folyadékot fogyasztani, kórházi kezelés (infúzió) válhat szükségessé.

Megelőzés

A betegség megelőzésének egyetlen hatásos eszköze a 6 hetes kortól adandó vakcina. A szájon át alkalmazandó oltóanyag élő, gyengített vírusokat tartalmaz, amelyek az immunrendszert ellenanyagok termelésére késztetik a betegség kialakulása nélkül. Az oltást vagy az első fertőzés átvészelését követően képződött ellenanyagok nem nyújtanak teljes védelmet, de részleges védőhatásuk miatt a később, 3-5 éves életkorban jelentkező fertőzések kevésbé súlyos tüneteket okoznak. A fertőzés következményei a 6-24 hetes csecsemőknél a legsúlyosabbak (az anyai antitest szintje az élet első hónapjaiban lecsökken), ezért őket 6 hónapos korukig védetté kell tenni. A védettség az összes (az oltóanyagtól függően két vagy három) dózis beadása után kb. 10 héttel alakul ki. Hazánkban a vakcina nem tartozik a kötelezően beadandó oltóanyagok közé.

Forrás: 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről,http://ecdc.europa.eu/en/publications/Publications/systematic-review-incubation-period-shedding-children.pdf
Borítókép forrása: unsplash.com

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.