Cseppfertőzéssel terjedő betegségről beszélünk, tehát elkaphatjuk a rózsahimlőt, ha a fertőzött személy a közelünkben köhög, tüsszent, esetleg akkor, ha utána iszunk a pohárból.

A betegséget a Togaviridae családba tartozó Rubella nevű kórokozó okozza, és igencsak ragályos – a tünetek megjelenése előtti héttől az elmúlásuk utáni hétig is képes fertőzni az egyén. Szerencsére a mumpszhoz és a kanyaróhoz hasonlóan hazánkban 1991 óta kombinált oltás (MMR) nyújt ellene védelmet, így az esetek száma alacsony. Ezt az oltást 15 hónapos korban kötelező beadni a kisbabáknak, majd 11 éves korukban emlékeztető oltás formájában ismét. Akinek nincs ilyen oltása, és átesik a vírusfertőzésen, az immunitást szerez ellene egész életére.

Jellegzetes tünetei

Elsőként olyanok, mint a megfázásé, vagyis a beteg tüsszögést, orrfolyást, torokfájást, hőemelkedést vagy lázat tapasztalhat. Ezután megnagyobbodnak a nyaki nyirokcsomók, fáradtság jelentkezik, és a betegséghez kötőhártya-gyulladás is társulhat. Ezen tünetek enyhülésekor fognak megjelenni az arcon, majd pedig a testen a rózsaszínű kiütések, átlagosan a megfertőződéstől számított két-három héten belül.

vakcina
Shutterstock/Puzzlepix

Kezelése

Vírus lévén nem használhatóak ellene antibiotikumok, így nincs ellene orvosság. A tünetek egy-két hét alatt elmúlnak, azok csillapítására a következőket tehetjük:

  • a torokfájás ellen párásítás a szobában
  • sok pihenés és ágynyugalom a betegnek
  • a lázat ellensúlyozandó bőséges folyadékbevitel, illetve lázcsillapítók alkalmazása

A terhesség alatti szövődmények

A várandósság alatt elkapott rubeola nagyon veszélyes a magzatra nézve, főleg akkor, ha az első nyolc hétben fertőződik meg az édesanya. Ilyenkor szinte biztos, hogy az embrió fejlődésében rendellenességek fognak fellépni (ezek aránya 90%), a terhesség későbbi szakaszában az esély csökken ugyan, de megmarad. Gregg-szindrómának hívjuk a veleszületett rubeolafertőzés miatt kialakult szövődményeket, melyek során a vírus a gyermek szemét, hallását, szívét károsíthatja. Zért rendkívül fontos a terhesgondozás alatt megbizonyosodni az édesanya védettségéről.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.