A súlyos fejfájással járó migrén világszerte több mint egymilliárd felnőttet érint, ezzel a világon a harmadik leggyakoribb betegség.

A migrén tünetei közé tartozik a fejfájás mellett az émelygés, a hangulatváltozások, a fényekre és hangokra való érzékenység, valamint a vizuális és hallási hallucináció is. A migrénben szenvedő betegek gyakran arról számolnak be, hogy a hormonális és időjárási változások, az alvászavar, a stressz, bizonyos gyógyszerek vagy ételek és italok migrénes rohamot okoznak. Mindazonáltal eddig kevés tanulmány vizsgálta a koffeintartalmú italok fogyasztását a migrén egyik lehetséges kiváltó okaként.

Egy nemrégiben elvégzett kutatás során azt találták, hogy az epizodikus migrénben szenvedő betegek esetén napi egy vagy két adag koffeintartalmú ital nem okoz fejfájást, ezek közül három vagy annál több elfogyasztása azonban megnöveli a migrénes rohamok kockázatát az adott napon vagy esetleg másnap.

migrén koffein kávéfogyasztás
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A kutatás feltárta, hogy míg a migrénes rohamok leggyakoribb oka (például alváshiány, pszichés stressz) csak a migrén kockázatát emeli, a koffein szerepe ezen a területen összetett, mert egyrészt kiválthatja a fájdalmat, másrészt pedig egyes esetekben enyhítheti a migrén tüneteit.

Összességében a kutatók a vizsgálatban részt vevő 98 epizodikus migrénben szenvedő felnőtt fejfájásának gyakoriságát és a koffeinfogyasztásukat elemezve nem találtak összefüggést az egy vagy két adag koffeintartalmú ital fogyasztása és a fejfájás ugyanazon a napon bekövetkező kockázata között. A fejfájás előfordulásának azonban nagyobb volt a valószínűsége, ha három vagy több adag koffeintartalmú italt fogyasztottak. Továbbá azoknál az embereknél, akik ritkán fogyasztanak koffeintartalmú italokat, még egy vagy két adag is növelte a migrénes fejfájás kockázatát.

Annak ellenére, hogy egyes migrénes betegek úgy gondolják, kerülniük kell a koffeint, ezen a tanulmány szerint a napi egy vagy két adag fogyasztása nem növeli a fejfájás kockázatát. Természetesen további vizsgálatokra van szükség a korábbi eredmények megerősítéséhez, de már ezek is mindenképpen figyelemre méltó új ismereteket jelentenek a migrénnel kapcsolatban.

Forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2019/08/190808091422.htm
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix