Még ha a cicánk egy tanulékony, szeretetteljes dorombológép is, akkor sem feszültségmentes hazavinni kisbabánkat a kórházból, hogy elsőként találkozhasson szőrös testvérével.

A sokszor tartózkodó és hirtelen hangulatváltozásokra képes macskákat nem éppen gondoljuk újszülött-barátnak. Szerencsére egy kis felkészüléssel és utánajárással a gyermekünk és bundás porontyunk békében élhet majd, de legalábbis elviselik majd a másikat. Először is lássuk, milyen milyen veszélyt jelenthet a macska a babára?

Fulladás

Ne engedjük az alvó gyermek közelébe a macskát, mert fulladásveszélyt okozhat, ha – kedvességből is, de – ráfekszik a kicsire. Zárjuk az ajtókat, akadályozzuk meg a kiskedvencet, hogy bemásszon a kiságyba

Toxoplazmózis

Ha a terhesség során meg is óvtuk magunkat az esetleges említett fertőzéstől, amelyet a macska ürüléke okozhat, a kisgyermekeknél is figyelnünk kell a veszélyre. Ehhez fontos, hogy a benti macskánk ne találkozhasson kóbor állatokkal, a gyermek ne érhessen hozzá az ürülékéhez, mindig alaposan mossunk kezet alomcsere után, és ne adjunk a macskának nyers húst

Macskaszőr lenyelése

A vedlő háziállatok ismérve, hogy szinte mindenhol szőr lesz a lakásban, így figyeljünk oda, hogy a baba ne nyelhesse le azt, mert a túl nagy mennyiség eltömítheti az emésztőrendszer bármelyik pontját. Ezenkívül a macskaszőrre allergiás gyermeknél pedig allergiás reakciót okozhat – de mire annyi idős lesz, hogy direkt elfogyassza a szőrt, már kiderült volna, ha allergiás rá. Persze nem árt vigyázni, így takarítsunk rendszeresen.

Macskabélbetegségek

Gyakorlatilag a nem megfelelő higiénia miatt bármelyik betegséget – vírus vagy baktérium által okozottat – át tudja adni a család tagjai számára a macska, hogyha fertőzött. Ezt is könnyű elkerülni, ha a gyermeket távol tartjuk az alomtálcától, ha mindig azonnal feltakarítunk a macska után és ha alaposan kezet mosunk az alomcsere után.

Féltékenység

Könnyen lehet, hogy a macska féltékeny lesz az új jövevényre, és a reakciója nem merül ki a fújtatásban – odakaphat, karmolhat, sőt, még vizeletürítésre is sor kerülhet. Hogy ezt megelőzzük:

  • próbáljuk fenntartani a cica napi rutinját a baba hazaérkezése után is
  • ne küldjük el a kedvenc helyéről azért, hogy helyet csináljunk az újszülött dolgainak
  • készüljünk fel arra, hogy türelemmel és ne büntetéssel kezeljük majd az adott feszült szituációkat

Karmolás és harapás

Ugyan a macskák kevesebb kockázatot jelentenek a sérülések terén a gyermekekre nézve, mint a kutyák, hiszen nem tudnak olyan mértékű bajt okozni. A bőrt érintő gyulladások és fertőzések terén azonban igen, ezért fontos mindig odafigyelni, ha együtt játszik a macska és a gyermek.

macska gyermek baba
Forrás: unsplash.com

Mit tegyünk, mielőtt megjön a baba?

  • szerezzünk be stresszoldó játékokat
  • szoktassuk hozzá a macskát a baba jelenlétéhez – játsszunk le neki babasírást, kezdjünk el magunkon használni olyan krémeket, amiket majd a babán fogunk, és kapcsoljuk be naponta néhány percre azokat az elektronikai eszközöket, amiket majd a későbbiekben használunk
  • kerítsük be a baba területét ragadós szalagokkal – a macskák nem szeretik a ragacsos felületeket, így lesz ideje megszokni, hogy oda ne mászkáljon
  • adjuk át a gondozási feladatokat – ha eddig kizárólag mi etettük, itattuk és foglalkoztunk vele, lassan adjuk át a feladatok egy részét másnak, hiszen nekünk aligha lesz rá ugyanannyi időnk a szülés után

Teendők a baba hazaérkezése után

  • ismertessük meg a cicát az újszülött illatával úgy, hogy a babatakarót a közelébe helyezzük egy kis időre
  • hazaérkezéskor, ha van rá lehetőség, először egyedül játsszunk pár percet a macskával, és csak később vigyük a közelébe a kicsit - ne érezze egyből azt, hogy valaki kitúrta a helyéről
  • az újszülöttek a felnőttek életébe is hirtelen sok ingert hoznak be, igaz ez a macskákra is, így biztosítsunk neki időt és helyet arra, hogy el tudjon vonulni egyedül
  • ne hanyagoljuk el a cica alapvető higiéniai szükségleteit és a játékidőt se csökkentsük a nullára - természetesen most ez lesz az utolsó, amire időnk és energiánk lesz, de fontos, hogy ne érezze magát elhanyagolva az új jövevény miatt
Forrás: https://www.healthline.com/health/baby/cats-and-babies
Borítókép forrása: unsplash.com