Sokan úgy gondolják, hogy a lakásban élő cicáknak nincs szükségük oltásokra – de ez téves elgondolás.

Kedvenceink is ugyanúgy megbetegedhetnek, mint mi magunk, épp ezért egy felelős állattartó odafigyel arra, hogy megelőzze a fertőzéseket, amik háziállatát érinthetik. Ez nem csak az udvaron, szabadban "garázdálkodó" háziállatokra igaz, ugyanis a lakásban tartottak is könnyűszerrel elkaphatnak bizonyos betegségeket.

Miért oltassuk be a lakásban élő cicát?

Sok macska az anyatej által kapja el a vírusokat vagy férgeket, a menhelyi cicák pedig még az örökbefogadásuk előtt is megfertőződhettek. Dacára a kötelező védőoltásoknak, mi magunk is hazavihetünk egyes vírusokat, amiket könnyedén átadhatunk a macskának. Ezek a vírusok különböző ideig életképesek az eltérő környezeti adottságok között. Például a macskákra veszélyes herpeszvírus egy napig, a hasmenéssel, hányással járó fertőző bélgyulladás (panleukopénia) vírusa akár hat hónapig is.

macska oltás
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Emellett a macska élettere sem mindig állandó, például kaphat egy új társat, érkezhet egy új háziállat is a lakásba, valamint megesik, hogy hiába szobacica, bizony elszökik. Ezért fontos, hogy így is megkapja a szükséges oltásokat és kezeléseket. Melyek ezek?

A macskák oltásainak két fő csoportja

  • Kötelező oltások, melyek azon betegségek ellen védenek, melyek halálosak a macskákra nézve: macskapestis/szopornyica/panleukopénia, macskanátha, macskák leukémiája
  • A nem kötelező védőoltások, választható pedig a macska életvitelétől függenek, és ezekkel kapcsolatban az állatorvos tud megfelelő tájékoztatást adni - ilyen például a veszettség

A kötelező oltásokat kölyökmacska esetén hét és kilenchetes kora között érdemes beadatni első körben, a második adagot pedig három-öt héttel később. Ez alatt az idő alatt nem szabad őt kiengedni a lakásból, mivel még nem alakult ki a védettsége.

Egyéb gyógyszerek, készítmények

  • A bolhák a benti macskák életét is megkeseríthetik, de szerencsére a nyakörvtől elkezdve a cseppeken át az injekciókig számos megoldás van arra, hogy távoltartsuk őket kedvencünktől
  • A férgesség is szóba jöhet még egy benti cicánál is, például a legyek is átadhatják nekik, vagy mi vihetjük be a cipőinken

A leggyakoribb macskabetegségekről már írtunk nektek, ezek közül is számos olyan van, amit nehezebb észrevenni.

Forrás: https://catingtonpost.com/do-indoor-cats-need-vaccinations-and-other-treatments
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.