Nem javasolt, hogy felkelés után azonnal elfogyasszuk a kávénkat.

Aki évek óta kávézik, jellemzően ébredés után azonnal a kávéfőzőhöz vezet az útja, és már készíti is a jó erős feketét, ami energiát ad a naphoz. Vagy mégsem?

A Bath-i Egyetem kutatói szerint ez nem ajánlott, először inkább reggeliznünk kellene. A kutatásuk eredményéből kiderül, a kávé hatással van arra, hogyan dolgozza fel testünk a cukrot.

Az egyetem kutatói 29 résztvevővel végezték el a kísérletet. Három helyzetet figyeltek meg: a résztvevők egy megzavart éjszakai alvás után kávét, aztán cukros italt, másnap megzavart alvásuk után cukros italt kortyoltak el, majd a rá következő kísérleti napon is cukros italt ittak, de akkor nem zavarták meg az alvásukat. A kísérlet eredményeként kiderült, hogy a rossz minőségű alvás nem befolyásolta a cukor feldolgozását a szervezetükben, csak abban az esetben, ha előtte kávét ittak.

kávé
Forrás: unsplash.com

Az ébredés után azonnal kávét fogyasztók szervezete kevésbé tudta a vércukrot feldolgozni, így az adott napon magasabb értéket mértek. A kutatás alapján az egyetem szakemberei azt javasolják, először együnk, és csak 1-2 órával azután fogyasszuk el a kávénkat, így a vércukorszintünk egész nap stabil marad.

Borítókép forrása: unsplash.com

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.