Egy szexuális szokásokat vizsgáló kutatás szerint egy átlagos szexuális aktus csak 19 percig tart.

Egy online szexshop kutatása során 4400 embert kérdezett meg arról, mennyi ideig tart egy átlagos szexuális aktusuk. A kérdőív kiértékelése során kiderült, hogy az átlagos szex 19 percig tart. Ebben pedig benne van az előjáték is, ami 10 percig tart átlagosan, tehát a közösülés maga mindössze 9 perc. 

Az időtartammal sokan elégedetlenek

Egy másik kutatásból az is kiderül, hogy ezzel az időtartammal csupán a megkérdezettek 52 százaléka elégedett. A nők 19, míg a férfiak 23 százaléka keveselli ezt az időt.  A kutatás kitért arra is, hogy a szex hány alkalommal ér véget orgazmussal. Ez a szám a férfiak esetében 75, a nők esetében azonban csak 28 százalék.

2016-ban dr. Brendan Zietsch, a Queensland Egyetem professzora ötszáz pár szokásait elemezte ki. Zietsch megkérte a résztvevőket, hogy négy héten át vezessenek naplót a szexuális életükről és mérjék le, meddig tart egy menet. Az eredmények elég változatosak voltak: a leghosszabb 44 percig tartott, a legrövidebb 33 másodperc volt. Az átlag időtartam pedig 5,4 perc volt.

szex
Forrás: Pixabay

Szexterapeuták szerint ennyire vágyunk

Egy harmadik vizsgálatban a szexterapeutákat kérdezték arról, hogy terápiás tapasztalatuk és az ügyfeleikkel való munka alapján mit gondolnak, mennyi az épp elfogadható és mennyi a vágyott hossz, továbbá mennyi ideig tart a túl rövid és a túl hosszú aktus. Azt mondták, hogy 3 és 7 perc között elfogadható az időtartam, bár 7 és 13 perc közötti menetekre vágyik legtöbb páciensük, 3 perc alatt túl rövidnek, 10 perc felett pedig kissé túl hosszúnak ítélik meg a szex hosszát.

Borítókép forrása: pixabay.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.