Előfordulhat, hogy túl sok anyag kerül a nagyítani kívánt területre, vagy épp nem tetszik az eredmény. Ez már korrigálható.

A hialuronsavas feltöltések, például, ami az ajakba kerül, nem véglegesek, nagyjából 6-9 hónap alatt képes a hialuronsav teljesen felszívódni, azonban vannak olyan helyzetek, mikor hamarabb szabadulnánk a töltőanyagtól, például mert rosszul sikerült, becsomósodott, nem tetszik, vagy kényelmetlen.

A töltések után a kezelt területek megduzzadnak, és még egy-két hétig látványosan nagyobb és teltebb a terület, ezért feltétlenül várjuk meg a végleges állapotot, mielőtt úgy döntünk, hogy nem teszik az eredmény, és csak azután vágjunk bele a kioldásba - ha tényleg rászánjuk magunkat. Hialuronidáz enzim segítségével orvosunk szintén injekciósan a területre juttatva képes kioldani a töltőanyagot, ez az enzim néhány nap alatt kibontja a túlzásba vitt hialuronsav adagot, a csomókat, de a saját szövetből is egy nagyjából 5 százalékot képes felbontani, így, például ajak esetében hialuronsavas korrekció szükséges lehet az oldás után néhány héttel.

hialuronidáz
Forrás: pexels.com

Hialuronidáz

A hialuronidáz egyfajta enzim, amit kis mennyiségben állít elő az emberi szervezet és a hialuronsav egyensúlyát szabályozza. A hialuronidázt jellemzően injekció formájában használják a kozmetológiában, szépészeti beavatkozások során, feladata pedig a hibásan elhelyezett töltőanyagok feloldása.

A hialuronidáz enzim kissé allergén anyag, ezért, mielőtt oldásra jelentkezünk be, mindenképp végeztessünk tesztet a kezünkön. Sok esetben az oldást egyszer vagy kétszer ismételni kell a tökéletes eredmény érdekében.

Ha nem kívánjuk a teljes anyagot kioldatni, csak a csomókat, arra is jó megoldás az enzim, az orvos a csomókba juttatva masszázzsal oszlatja el a hialuronidázt, majd néhány nap után érezhetően puhul a felület. Az enzim bejuttatása helyén, mennyiségtől függően lilaság, duzzanat jelentkezik általában, de 5-6 nap múlva ennek már nyoma sincs. Ismételt hialuronsavas feltöltés 2-3 hét múlva már ismételhető. Érdemes elsőre mindig kevesebbet kérni a hialuronsavból, akkor kisebb eséllyel szalad túl az anyag, fontos, hogy az adagolásban mindig hallgassunk orvosunkra.

Hialuronsav feltöltés

A hialuronsav alapvetően nem sav, hanem egy szénhidrát fajta, pontosabban cukormolekula, ami megtalálható egész testünkben, nagy részét pedig a bőrszövetek tartalmazzák. Az emberi test körülbelül 25 éves korig képes termelni az ideális mennyiséget, a későbbiekben pedig fokozatosan csökken jelenléte a szervezetben.

A hialuronsav felelős a szövetek nedvességtartalmának megőrzésében, hidratál és tápanyagokat szállít, kiemelkedő képessége pedig, hogy a saját tömegének akár ezerszeresét is képes megkötni a vízben. Így nem meglepő, hogy a hidratáló krémek és kozmetikai szérumok egyik legfontosabb alapanyaga.

Az idő múlásával bőrünk veszít rugalmasságából, az arc zsírpárnái megfogyatkoznak, melyekről ráncok és szarkalábak árulkodnak. Ennek következtében fordulnak a nők és a férfiak egyaránt a hialuronsavas ráncfeltöltéshez segítségül.

A hialuronsavas ráncfeltöltés manapság már rutin eljárásnak minősül és az egyik legmegbízhatóbb szépészeti beavatkozás. Ha a ráncfeltöltés mellett döntünk, első lépésként egy személyes konzultáción kell részt vennünk, ahol megbeszélésre kerül a személyre szabott kezelés milyensége. Az eljárás gyors és minimális fájdalommal jár, ugyanis az érintett területen helyi érzéstelenítést alkalmaznak. A feltöltőanyagot tűvel juttatják a bőrbe, amely körülbelül fél-egy órát vesz igénybe.

Hialuronsav kezelés után

A hialuronsavas kezelés után jelentkezhet átmeneti bőrpír, kisebb duzzanat, de komolyabb mellékhatás nem jellemző.

A feltöltés alkalmazható az ajkakon, az áll vonalánál, a homloknál, a szemöldök körkényén és a szem alatti karikák esetében is. 

Becsomósodott hialuronsav

A hialuronsavas kezelésnél az egyik leglényegesebb momentum az orvosválasztás, ugyanis gyakran előfordul, hogy nem szakképzett embertől kérünk időpontot, melynek komoly következményei lehetnek.

Sajnálatos módon a rossz töltési technikák miatt előfordulhat az érintett területen asszimmetria, nyálkahártya kiboltosulás és csomók is.

Hialuronsav oldása

A hialuronsavas beavatkozásnál nagyon fontos a szakmai hozzáértés és a felhasznált töltőanyag minősége.

Ha rosszul sikerült egy hialuronsavas kezelés, akkor mielőbb szakemberhez kell fordulni, aki hialuronidáz injekcióval fogja orvosolni a problémát. A hialuronidáz enzim néhány nap alatt képes kioldani a becsomósodott, rosszul adagolt hialuronsavat.

Tartsuk szem előtt, hogy ez az enzim képes allergiás reakciót kiváltani a szervezetben, tehát mielőtt a hialuronsav oldására kerülne a sor, végezzünk tesztet a bőrünkön.

Borítókép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.