A szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban a fagyasztásos eljárás segíti a rosszindulatú daganatos betegek személyre szabott kezelését.

A krioabláció (fagyasztásos eljárás) a rosszindulatú daganatok kezelésére alkalmazható módszer, melyet a csigolyatestet érintő daganatok kezelésében a világ legtöbb országában már több éve alkalmazzák. Magyarországon első alkalommal a csigolyát érintő daganat kezelésében alkalmaztak a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában. Az invazív krioablációs módszer alkalmazásával csak a daganatsejtek pusztulnak el. A beavatkozás során a hideget fókuszáltan az elpusztítani kívánt szövetbe juttatják, majd több, fagyasztásból és olvasztásból álló ciklus követi egymást. A hűtés miatt jégkristályok keletkeznek a daganatos sejtekben, melynek köszönhetően a szervezet számára fontos fehérjék és egyéb molekulák pedig az immunrendszer számára továbbra is felismerhetők.

daganat fagyasztás krioabláció
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A fagyasztásos kezelésnek számos előnye is van. Egyrészt a korábban alkalmazott rádiófrekvenciás technikán alapuló daganat elpusztításhoz képest a krioabláció fájdalomcsillapító hatása sokkal nagyobb. Másrészt a rutineljárásként ismert, csigolyatestből történő mintavétel alapján, célzó csontcementes feltöltéssel a rosszindulatú daganatos sejteket egy-egy ilyen műtét során könnyen el lehet pusztítani.

A krioablációs kezelés alkalmazásáról személyre szabottan, a daganat elhelyezkedése alapján hoznak döntést a szakorvosok. A betegek egyedi méltányosság alapján, társadalombiztosítási finanszírozással vehetnek részt a beavatkozásban.

Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.