A növényi alapú táplálkozást vannak, akik egészségügyi, mások etikai okokból választják.

Mára egész sor tanulmány áll rendelkezésre arról, milyen hatásai lehetnek az emberi testre nézve annak, ha csak növényi eredetű táplálékot fogyaszt valaki. A veganizmus több, mint étrend, hiszen a vegánok mindentől igyekeznek távol maradni, ami az állatok károsításával jár. Nem esznek mézet sem, nem használnak semmi olyan kozmetikumot, amelynek gyártója akár csak az állatkísérletek közelébe került, nem látogatnak állatkertet vagy delfináriumot, és szinte kizárólag növényeket esznek valamilyen formában, ha lehet, abból is minél nyersebb, feldolgozatlanabb formákat választanak.

vegan
Forrás: unsplash.com

A vegán táplálkozás választása lehet etikai, erkölcsi alapú, lehet egészségügyi megfontolás vagy ajánlás, és persze ezek kombinációja is. Ha valaki vegán táplálkozásra szeretne áttérni, javasolt fokozatosan tennie azt, mert bármennyire is egészségesnek gondolja valaki a csak növényi étrendet, az átállás sosem zökkenőmentes.Vegán elveket már azelőtt vallhatunk, hogy teljesen megváltoztatnánk az étrendünket. A környezetvédelemre való figyelés, az állatok védelme, a kozmetikumok tudatos megválasztása, a természetszennyezés és a műanyagok megtagadása mind fontos lépés az úton. Közben először választhatunk vegetáriánus táplálkozást, amikor pl.még a tejtermékek, a tojás, a méz vagy bizonyos esetekben a hal megengedett. Később ezt is lehet szigorítani, ha a szervezetünk bírja.

Akik teljesen áttértek a veganizmusra, a következő egészségügyi előnyöket, pozitív hatásokat tapasztalják hosszú távon.

  • A vegán étrend általában több rostot, antioxidánst és hasznos növényi vegyületet tartalmaz. Úgy tűnik, hogy gazdagabb káliumban, magnéziumban, folsavban, valamint A-, C- és E-vitaminban is. A vegán étrend több vasat is tartalmazhat, ez azonban növényi vas, kevésbé jól hasznosul, mint az állati eredetű. Tudni kell, hogy nem minden vegán étrend egyenlő. A rosszul megtervezett, összeállított, nem teljes értékű vegán étrend nem biztos, hogy elegendő mennyiségű B12-vitamint, niacint, riboflavint (B2-vitamin), D-vitamint, kalciumot, jódot, szelént vagy cinket tartalmaz. Ezért elengedhetetlen a teljes értékű növényi élelmiszerek és a dúsított élelmiszerek kiválasztása. Fontolóra kell venni olyan tápanyagok pótlását, mint a B12- és D-vitamin, a cink és a kalcium, mivel ezek hiányozhatnak a vegán étrendből.

  • A vegán étrend elősegítheti a fogyást anélkül, hogy aktívan a kalóriacsökkentésre kellene összpontosítani. A rostban, vitaminokban és növényi szénhidrátokban gazdag étkezés velejárója a zsírpárnák elvesztése, persze ehhez az kell, hogy ne vigyük túlzásba a tészták fogyasztását. A vegánok általában vékonyabbak, szikárak, azonban fehérje pótlás nélkül az alkatot az izomtömeg elvesztése is eredményezi.

  • A vegán étrend csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Ezenkívül különösen hatékony a vércukorszint csökkentésében, és segíthet megelőzni további egészségügyi problémák kialakulását, például a veseműködés zavarait vagy a magas vérnyomást.

  • A vegán étrend jótékony hatással lehet a szív és keringés egészségére, mivel jelentősen csökkentheti a szívbetegséghez hozzájáruló kockázati tényezőket, pl.az állati zsiradékok bevitelét, de még fontosabb figyelni a transzzsírok elkerülésére.

  • Mivel bizonyos daganattípusok kialakulásában összefüggést találtak a húsok és tejtermékek fogyasztásával, ezért némely esetben a vegán étkezésnek rákmegeleőző hatása is lehet.

Nem mindenkinek való a vegán táplálkozás, nem mindenki szervezete érzi jól magát a kizárólag növényi étrenden. Teljesen egyéni megtapasztalás, hogy mire van szükségünk, ezért senkit nem szabad erővel lebeszélni vagy rábeszélni semmilyen táplálkozási módra. Kísérletezni lehet, időt kell adni a szervezetnek és akkor kiderül, milyen hozadékai vannak.

Forrás: https://www.healthline.com/nutrition/vegan-diet-benefits
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.