Hallottunk már citromkúráról, léböjtről, béltisztító hétről, de vajon ezek tényleg jót tesznek a szervezetünknek? A válasz elég meglepő.

Joy Dubost, a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia szóvivője szerint ezekre nincs szükség. A szakember elmondta, hogy bőven elég, ha megfelelő minőségű és mennyiségű a folyadékbevitelünk, illetve az emésztőrendszernek elég rost áll a rendelkezésére a méregtelenítéshez.

citrom
Forrás: pexels.com

Mindenki tudja, hogy a rostok hasznosak, mert eltelítenek, nehezen emészthetők, ezáltal „csak áthaladnak” a tápcsatornán és közben szépen leradírozzák a bélbolyhokra tapadt szennyeződéseket. Sajnos a különböző méregtelenítő kúrák inkább hangzatosak, mint sem hatásosak. Sőt, a legtöbb esetben károsak is. A szervezetet egy szélsőséges állapotba taszítják és megvonják tőle a tápanyagokat. A méregtelenítést a máj végzi, az emésztőrendszernek pedig fontos a kiegyensúlyozott és normális működés. A fogyást ugyan elérhetjük, ugyanakkor hosszútávon enerváltak, rosszkedvűek leszünk. Mindezek mellett pedig a közérzetünk is romlik az ingadozó vércukorszint miatt, ami a betegségeknek is kedvezhet.

Sokkal jobb és hasznosabb a szakaszos böjt tartása, ami lemodellezi a természetet is. Az állatok sem csemegéznek egész álló nap. Így jó, ha van egy feltöltési szakasz, ami 8 óra. Ebben az időszakban ehetünk bőségesen, de persze nem mindegy, hogy mit. Egészséges, a testet valóban tápláló ételekre gondoljunk. A maradék 16 órában pedig „pihen” és emészt a szervezet. Ez a módszer éppúgy csökkenti a testzsírt, és nem ártunk vele a szerveinknek. De, ami a legfontosabb, hogy ne feledjük a napi 2-3 liter tiszta vizet!

Forrás: https://www.healthline.com/health/lemon-water-detox-the-truth?fbclid=IwAR24lyAnCD4_cerZbLzJmMuN5tC8o_klEgZImtD2u1PxJkg6YdsGXAMY8LU#TOC_TITLE_HDR_1
Borítókép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.