Néhány vitamin vagy táplálék fokozza a vas bélből való felszívódását és szervezetbeni hasznosulását, míg mások gátolják azt.

Ajánlott C-vitaminnal bevenni a vaskészítményt

A vasfelszívódás maximalizálása érdekében javasolt a vasas patikaszereket C-vitaminnal vagy egyéb szerves savakkal (pl. almasav, citromsav) együtt adagolni. Célszerű, ha a választott készítmény már eleve tartalmaz szerves savakat. Az is jó ötlet, ha a vasas tablettákat C-vitaminban dús gyümölcslével, például narancslével nyelik le.

C-vitaminos italok híján a tiszta vízhez lehet fordulni. A víz (kb. 2 dl) vasnál éppen úgy, mint más gyógyszeres hatóanyagoknál ideálisnak bizonyul a bevétel elősegítésére.

vasbevitel
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

Nem célszerű kávéval vagy teával lenyelni a vasas patikaszert

Nem javasolt kávéval vagy egyéb koffeines italokkal bevenni a vaspótló szereket. A kávéval egyidejű vasbevitel esetén jelentősen, akár 90 %-kal is csökkenhet a vas szervezetbeni hasznosíthatósága. Néhány vizsgálati eredmény arra utal, hogy a teában található tannin is csökkenti a vas felszívódását; ennek értelmében teával sem érdemes bevenni a vaspótlásra szolgáló patikaszereket. Ha valaki kávézik vagy teázik és vastartalmú szert is szed, akkor a kávé/tea fogyasztása és a vasbevétel között érdemes 2-3 óra időbeli eltérést tartania.

A korpa, a gabonafélék, a hüvelyesek és a diófélék úgynevezett fitátokat tartalmaznak. Ezek, különösen nagy mennyiségben fogyasztva, ronthatják a vas felszívódását. Javasolható, hogy a vas bevétele ne essen egybe fitát-dús ételek fogyasztásával,- a 2-3 óra időbeli eltérés ez esetben is megoldást jelent.

Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.