Ritka pillanatok egyike, amikor a mérleg nyelve azt az értéket mutatja, ami számunkra is elfogadható.

A karácsonyi időszak előtt pedig még gyakrabban kerül elő a téma, hiszen az ünnepi lakmározás előtt gyakorlatilag mindenki ledobna néhány kilót. Ehhez összegyűjtöttünk három étrendet, amellyel nem csak rövid távon érhetünk el látványos változást.

Az eredményes súlyvesztés első lépése, hogy tisztában legyünk azzal, mennyi kalóriára van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy működjön. Egy átlagos aktivitású férfinek naponta hozzávetőlegesen 2000 kalóriára van szüksége, míg a nők esetében azonos feltételek mellett nagyjából 1800 kalóriára a napi limit. A kalóriaigényt számtalan dolog befolyásolja, de a nagy általánosságok oldaláról szemlélve a fenti két érték helytálló lehet.

Ami a fogyás mértékét és egészségességét jelenti: havi egy kilogramm súlyvesztés az, amit a szervezet még egészséges keretek közt elbír. Az alábbi öt diétával ez könnyedén elérhetővé válik.

Étrend, növényi alapon

Egyre közkedveltebb a növényi alapú étrend, ami hasonló elemekkel rendelkezik, mint a mostanában felkapott vegán diéta. A táplálkozás alapját értelemszerűen a növények adják, amelyek csak és kizárólag feldolgozatlan formában jelennek meg: a gyümölcsök, a diófélék, a hüvelyesek, a szója, a zöldségek és magvak adják a hozzávalókat.

Mivel állati eredetű alapanyagot nem tartalmaz a diéta, valamint az olajok tekintetében sem játszik kiemelkedő szerepet a feldolgozott olaj így szervezet szerte számtalan egészségfokozó hatással rendelkezik az étrend, nem beszélve arról, hogy komolyan beindítja a fogyási folyamatot. De mit profitál belőle a szervezet? A vérnyomást és a vércukorszintet is helyreállítja.

A nyugalom táplálkozása, avagy a mediterrán étrend

Rengeteg tanulmány számol be a mediterrán étrend pozitív hatásairól, ami a szervezetre és a testsúlyra is kiváló hatást gyakorol.

A táplálkozás alapját a zöldségek és gyümölcsök adják, valamint a hal. Utóbbiak természetes vitamin és ásványianyagforrásként ellátják megfelelő energiával a szervezetet, így az évszakváltást is könnyebben veszi a szervezet, de az állandó fáradtságérzet és a stressz is csökkenhet. A mindennapokban az ételek alapját a fent említett triumvirátuson túl a burgonya, a bab, dió, a rizs, a főtt tészta és a gabonafélék adják.

Kevéssé ismert fogyasztó: az engine diéta

A súlycsökkentő étrendek harmadik változata az engine-diéta, aminek lényegi eleme, hogy az állati termékeket mellőzi, illetve az olajok fogyasztását is korlátozza, ahogy a feldolgozott ételeket, a hozzáadott cukrot és mindent, ami adalékanyagokat tartalmaz. Hasonlóan a korábbiakhoz, itt is a zöldségek és gyümölcsök dominálnak, de a dióféléknek, magvaknak, hüvelyeseknek, gabonaféléknek és a tofunak is fontos szerep jut. Az alacsony zsírtartalmú ám értékes beltartalommal megáldott tápanyagok felhasználásával, az ember anélkül fogyhat, hogy éheznie kelljen.

A megfelel táplálkozás mellett a testmozgás is előre tudja lendíteni a dolgot. Heti két, három alacsony intenzitású edzés csodákra képes. Ugyanakkor ne feledjük: az vagy, amit megeszel, így táplálkozzunk tudatosan!

: Pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.