A Q10 fontos összetevője a kozmetikai szereknek is, hiszen feszesebbé és fiatalosabbá teszi a bőrt, illetve megújítja a sejteket.

A Q10 koenzimet a legtöbben csak szépségvitaminként tartják számon, pedig ennél jóval szélesebb a hatásmechanizmusa az emberi szervezetben. A Q10-et a szervezet természetes módon is termeli, hasonlóan a hialuronsavhoz és kollagénhez, ám ahogy ezek, úgy a koenzim mennyiségének termelése is csökken a kor előrehaladtával. A Q10 koenzim a sejtek mitokondriumában tárolódik, ezek energiatermelő egységek, tehát a Q10-nek köze van a sejtek energiafolyamataihoz is. A CoQ10 a test minden sejtjében megtalálható. A legnagyobb koncentrációban azonban a legnagyobb energiaigényű szervekben, például a szívben, a vesékben, a tüdőben és a májban található.

q10_hatasa
Forrás: pexels.com

Akinél Q10 hiányt állapítottak meg, nagyobb eséllyel betegedtek meg, nagyobb kockázattal alakult ki náluk szív- vagy daganatos megbetegedés. A kutatások manapság is folynak, így nem egyértelmű még az összefüggés, de annyi bizonyos, hogy a megfelelő Q10 szinttel rendelkezők sokkal egészségesebbek, mint a hiányban szenvedők.

Q10 hiány több okból is felléphet: nem megfelelő táplálkozás, B6-vitamin hiány, gyulladt állapotok, oxidatív stressz a sejtekben, mitokondrium hibák, gyógyszeres kezelések, fennálló betegségek.

A Q10 bevitele a szervezetbe többféle módon történhet. A nők jól tudják, hogy kozmetikumaik sok esetben tartalmazzák, ám a kivülről bevitt hatóanyagok felhasználásának minősége sosem 100%-os. A koenzimet pótolhatjuk megfelelő táplálkozással, és bizonyos kor felett nagyon ajánlott az étrend-kiegészítő szedése.

A Q10-nek számos pozitív egészségügyi hatása van, legyen szó megelőzésről vagy kezelés kiegészítésről.

  • A koenzim segít a szívelégtelenség megelőzésében, kezelésében. A vegyület javítja a szív energiaellátását és jót tesz a szívizomnak.

  • A termékenység megtartásában is segíthet. Mind a petesejtek, mind a hímivarsejtek minőségét javítja és életképességüket megnyújtja, mivel antioxidáns hatású.

  • A bőrt belülről is táplálja, véd az UV-sugárzástól, fiatalít, feszesít, megújítja a hámsejteket.

  • Egy tanulmáy szerint a Q10 rendszeres szedése segíthet a migrén tüneteit is csökkenteni, vagy megszüntetni az arra hajlamos embereknél.

  • Fokozza a teljesítményt, mivel az izmok energianyerését segíti elő, vagyis kimondottan jót tesz a sportolóknak, nehéz fizikai munkát végzőknek.

  • Csökkentheti az anyagcsere betegségek kockázatát, így a 2-es típusú diabéteszét is.

  • CoQ10 csökkenti az oxidatív stresszt, így kulcsfontosságú szerepet játszik a sejtek DNS -ének és a sejtek túlélésének védelmében. Mindezek szorosan kapcsolódnak a rákmegelőzéshez és a kiújulás megakadályozásához.

  • A vegyület az agy sejtjeit is serkenti, növelheti a mentális teljesítményt, de segíthet megelőzni az olyan degeneratív folyamatokat is, mint a demencia, vagy Parkinson-kór.

Táplálékaink közül olyan dolgokban magasabb a Q10 koncentráció, mint a belsőségek, a zsírosabb halak húsa, a spenót, brokkoli, karfiol, a hüvelyesek, szezámmag, pisztácia, és a repceolaj.

Forrás: https://www.healthline.com/nutrition/coenzyme-q10
Borítkép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.