Egy nemrég publikált kutatás eredményei információkkal szolgálnak az onkológusok számára a megfelelő egyéni terápia kiválasztásában.
Az észak-amerikai Johns Hopkins orvosi központ vizsgálat során a kutatók 352 olyan férfi prosztatarák mintáját elemezték, akiknek a prosztatarákja a műtétet követően kiújult és akik 1998 márciusa és 2003 márciusa között részt vettek egy sugárterápiás klinikai vizsgálatban (NRG / RTOG 9601). A prosztatarákos férfiakat két csoportra osztották: az egyik csoport naponta két éven át hormonterápiában részesült, míg a többi résztvevő sugárterápiát kapott. A kutatók a daganatszövetekből származó ribonukleinsav (RNS) genetikai információi alapján egy teszt segítségével 22 gén aktivitását értékelték, hogy megjósolják a prosztatarák terjedésének mértékét, a távoli áttétképződés és a prosztatarák-specifikus halálozás kockázatát, valamint az általános túlélés esélyét.
A tumor genetikai jellemzői alapján meghatározott „osztályozó” pontszámokat használva a betegeket három csoportba osztották. A résztvevők közül 148 betegnek (42%) volt alacsony a pontszáma, ami a kedvezőbb prognózist jelenti, míg a prosztatarákos férfiak 20%-a magas pontszámmal rendelkezett. A magasabb pontszámmal rendelkező férfiak prosztatarákja súlyosabb, esetükben nagyobb a távoli áttétek kockázata, ezért számukra a hormonterápia a leghatékonyabb kezelési mód, mellyel növelhető a túlélés esélye.
Ez a genetikai teszt segíthet az onkológusoknak abban, hogy jobban meghatározzák, mely kiújuló prosztatarákban szenvedő betegek részesülhetnek hormonterápiában, gondosan mérlegelve annak mellékhatásait (például a libidó és/vagy az erekció hiánya, fáradtság, a cukorbetegség és a szívroham kockázata). A teszt által nyújtott információk alapján az orvosok azon betegek számára javasolják célzottan a hormonterápiát, akik számára valóban szükséges.
