A konkrét okokat nem tudjuk, mégis számos tényezőt fel lehet sorolni, ami evészavarhoz vezethet a mai tizenéveseknél.

Míg a biológiai faktorokat is érdemes számba venni (vagyis ha volt a családban hasonló személy, aki valamilyen evészavarral küzdött), nem szabad elfeledkezni a környezet és a kultúra hatásairól sem. A mai modern korban a közösségi média ontja magából a kívánatosnak gondolt testalkatról szóló fotókat, ami a legtöbb esetben a karcsú derekú, vékony lábú, súlyfelesleggel nem rendelkező nők képe. Nem minden fiatal van tisztában azzal, hogy a magazinokban és a közösségi felületeken radikálisan módosított képekkel találkoznak, ahol a lehető legelőnyösebb pózban mutatkoznak a modellek, ez testképzavart okozhat náluk, ami evési problémákhoz vezethet. Emellett pszichológiai és lelki problémák is állhatnak az evészavarok hátterében, valamint az, ha olyan tevékenységet űznek (balett, műkorcsolya) ami miatt fontosnak tartják, hogy vékonyak legyenek – és ezt az alakot akár bármi áron el is érik.

Hogyan ismerheti fel a szülő, hogy gyermekének evészavara van?

A tünetek minden fiatalnál máshogy jelentkezhetnek, de az közös bennük, hogy nagyon jól rejtik el a betegség nyomait, és titokban tartják, ha ilyenről van szó. Ezért nehéz felismerni az evészavart, de vannak intő jelek, amik „piros zászlókként” szolgálhatnak a szülők számára:

  • Elmaradás a családi étkezésektől, a gyermek szívesebben eszik a szobájában, egyedül
  • Kerüli a nyilvános evést, így az éttermeket, menzákat is
  • Evéshez kapcsolódó „rituálék” kialakulása – például bizonyos számú rágás
  • Megnőtt a panaszkodás azt illetően, hogy kövérnek érzi magát – számunkra alaptalanul
  • Kalória- és kilószámlálás, tápanyagok és a fogyókúra iránti érdeklődés, miközben eddig ez nem volt jellemző
  • Gyakoribb önvizslatás a tükörben
  • Hashajtók feleslegesnek tűnő használata
  • Bűntudat vagy undor azzal kapcsolatban, hogy mit és mennyit eszik
  • Egyértelmű, azonban talán a legnehezebben tetten érhető jel, ha a gyermekünk hánytatja magát az étkezés után – ennek jeleit a fogorvos is észreveheti.
testkép
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Hogyan lehet megelőzni?

Mint sok esetben, a megelőzés jobb, mint ha már megoldást kellene keresnünk.

  • Beszélgessünk az egészséges testképről, a közösségi médiában látottak hamisságáról
  • Tudatosítsuk a megfelelő étkezés fontosságát az egészséghez, az energiához
  • Legyenek közös családi étkezések
  • Dicsérjük a gyermek külsejét (persze nem minden áron), motiváljuk őt
  • Mondjuk el, miért lehet veszélyes az ő korában a diétázás – hiszen a fejlődő szervezetének pont nem az ételmegvonásra van szüksége
  • Biztassuk a napi mozgásra
  • Mutassunk példát étkezési szokásainkkal!

Mit tegyünk?

Bár kézenfekvő, de a legrosszabb, amit tehetünk, ha szembesítjük azzal, hogy rossz, amit csinál, mivel ezzel csak bűntudatot keltünk benne, de nem oldjuk meg a helyzetet. Jobb ötlet, ha felhívjuk a figyelmét, arra, hogy mostanában észrevettünk nála bizonyos viselkedésbeli változásokat, és felajánljuk a segítségünket. Ne felejtsük, hogy közösen kell megoldást találnunk, és türelemmel, megértéssel kell rávennünk gyermekünket arra, hogy orvoshoz forduljon a problémájával – ne ijesszük el őt ettől.

Ha sikerül rávenni, a legjobb megoldás ilyenkor a családterápia, mely során közösen kezdik meg a gyógyulás felé vezető utat – ezt majd az orvosunk fogja javasolni, ha szükség van rá.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.