Amerikai kutatói kifejlesztettek egy módszert a szén-dioxid monitorok használatára, amelyek segítenek megbecsülni a COVID-19 fertőzés kockázatát.
A kutatók szerint ez segíthet nyomon követni a beltéri átvitel kockázatát (például iskolákban és irodákban), és megváltoztathatja a jövő levegőminőséget ellenőrző rendszereit is. Az ilyen rendszerek „megjósolhatják” a levegőben terjedő betegségek (például COVID-19, szezonális influenza) átviteli sebességét, és „együttműködhetnek” a szellőzőrendszerekkel, hogy beállítsák az épületeken belüli levegő minőségét, hogy alacsony legyen a fertőzés kockázata.
A kutatást végző szakemberek szuperterjesztő eseményekből származó adatok felhasználásával matematikai modellt készítettek, amely megbecsülte, hogy átlagosan mennyi ideig tart a fertőzés, amikor egy légtérben vannak egy COVID-19-ben szenvedő beteggel. Ebből biztonsági útmutatót dolgoztak ki, „korlátokat szabva” a közös helyiségekben eltöltött időnek, olyan tényezőkkel kiigazítva, mint például a szoba mérete, a fertőzött és fogékony emberek száma, az általuk végzett tevékenységek típusa, volt-e a szellőztetés és viseltek-e maszkot.
A kutatók szerint alapvető bizonyíték van arra, hogy a COVID-19-t okozó vírust főleg a levegőben lévő cseppek terjesztik, amelyeket a fertőzött emberek lélegeznek ki. A CO2 mérése nyomon követi, hogy az emberek mennyi levegőt lélegeznek ki, és milyen sebességgel távolítják el azt szellőzéssel.
A szakemberek kombinálják ezeket a méréseket három modellel, amelyek a gáz, a fertőző aeroszolok (a vírust hordozó cseppek) és a betegségek terjedésének dinamikáját vizsgálják. Hangsúlyozzák, hogy a CO2 és a levegőben terjedő kórokozók koncentrációja nincs szorosan összefüggésben, mivel a vírus mennyiségét a levegőben számos tényező befolyásolja, beleértve a maszkok használatát. Tehát a modelljük figyelembe vesz más változókat is, például a levegőszűrés használatát, az aktivitási szinteket és a fertőző vagy fertőzésre hajlamos emberek számát. Összességében több mint 40 paraméter találkozik a modellben, és közel valós időben becslést készítenek arról, hogy mennyi vírus van jelen, és ezáltal mekkora a fertőzés kockázata.
Az egyszerűség kedvéért a modell feltételezi, hogy a helyiségben a szén-dioxid fő forrása az emberek lehelete, és hogy a levegő „jól keveredik”, vagyis a CO2 koncentrációja a helyiségben mindenhol azonos. Bár lehetnek kivételek (például amikor valaki tüsszent), a kutatók szerint a feltételezést számítógépes szimulációk és valós események adatai is alátámasztják.
