Noha a túlzott alkoholfogyasztás káros hatásai jól ismertek, az alacsonyabb mértékű alkoholfogyasztás egészségre gyakorolt előnyei továbbra is ellentmondásosak.

A sör alkoholos ital, amelyet gyakran fogyasztanak Európában. 2018-ban az átlagos éves sörfogyasztás Európában egy főre számítva 72 liter volt, bár néhány országra (Csehország, Ausztria és Németország) a több mint 100 liter/fő sörfogyasztás jellemző. A fogyasztási minták azonban országonként és régiónként eltérőek lehetnek, így például a mediterrán országokban az étkezéshez kapcsolódik az alkoholfogyasztás, míg Közép-Nyugat-Európában viszonylag gyakori az étkezés alatti és étkezéseken kívül alkoholfogyasztás is.

A sör főként vízből áll, de tápanyagokban - szénhidrátokban, aminosavakban, ásványi anyagokban, vitaminokban és polifenolokban - is gazdag, ami egy többlépésből álló főzési és erjesztési folyamat eredményeként jön létre. A keserű- és ízesítőszerként használt komlóvirágok fenolos vegyületeket tartalmaznak, amelyekről laboratóriumi körülmények között kimutatták, hogy különböző antioxidáns, rákellenes, gyulladáscsökkentő, ösztrogén- és vírusellenes biológiai aktivitással rendelkeznek. A xantohumol a leggyakoribb ezek közül a vegyületek közül, és a potenciális bioaktivitás mellett a vérlemezkék aktiválódását is gátolja a vérzési kockázat növelése nélkül.

A szokásos sörök alkoholtartalma 3 és 6 térfogatszázalék között változik. Számtalan tudományos bizonyíték áll rendelkezésre a túlzott alkoholfogyasztás egészségkárosító hatásairól. Valójában a rendszeres, nagy mennyiségű alkoholfogyasztás károsíthója a szív- és érrendszert, valamint súlyosbíthatja a már meglévő szívbetegségeket is. Az alacsony vagy közepes mennyiségű alkoholfogyasztás azonban jótékony hatással lehet a szív- és érrendszer állapotára, mivel növeli a nagy sűrűségű lipoprotein-koleszterinszintet, csökkenti az artériák falának merevségét (mindkét hatás kifejezetten a sörnél mutatkozik meg), a fibrinogént, a vérlemezkék aktiválódását és aggregációját, valamint a vér oxidatív stresszét és a gyulladásos paramétereket is. A sör alkoholtartalma hatással lehet a glükózegyensúlyra is. Az alkohol és az alkoholmentes összetevők hozzájárulnak a teljes kalóriabevitelhez, és felesleges fogyasztás esetén növelheti a testsúlyt.

sörfogyasztás szívbetegségek
Forrás: pixabay.com

Összességében elmondható, hogy a mérsékelt sörfogyasztás - legfeljebb 1 ital/nap - a férfiak esetében csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek előfordulásának kockázatát. Ezzel szemben a túlzott sörfogyasztás súlynövekedést és az alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó számos betegséget okoz.

A tanulmány szerzői ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekek, serdülők, terhes nők, felnőttek gyógyszeres kezelése alatt, munkahelyen és gépjárművezetés közben ne fogyasszanak alkoholt. Ezen kívül az alkoholfogyasztást javasolt mindig étkezéssel kell kísérni, és kerülni kell a túlzott mennyiséget.

Forrás: https://www.mdpi.com/2072-6643/13/3/879
Borítókép forrása: pixabay.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.