Fontos ismerni a két legveszélyesebb nyúlbetegség tüneteit, hogy gazdiként időben védekezhessünk ellene.

Tapsifüles kedvenceinkhez éppen annyira kötődhetünk, mint kutyánkhoz vagy macskánkhoz. Vannak, akik azért választják a nyulat, mint háziállatot, mert kevesebb ráfordított időt igényel, mint az ebek, azaz nem kell naponta többször sétáltatni, edzeni, tréningezni, ami valóban így van. Fontos azonban tudni a nyulakról, hogy épp ugyanannyira kell figyelnünk az egészségi állapotukra, mint a többi négylábú háziállat esetében, és érdemes rendszeresen ellenőriztetni őket az állatorvossal. A kutyák és macskák esetében ismertebbek a legtipikusabb betegségek, mint a nyulaknál. Létezik két olyan fertőzés, amelyek végzetesek is lehetnek, emiatt nyuszi gazdaként tudunk róluk és a megelőzésük lehetőségeiről (például rovarok elleni védekezés, védőoltások).

A megelőzés a legfontosabb: a nyulak már öthetes koruktól kaphatnak oltásokat, mivel mindkét veszélyes betegség megelőzhető oltásokkal, kezelni viszont nem lehet őket. Lényeges, hogy nyulunk minden védőoltást időben megkapjon, illetve ne érintkezzen idegen nyulakkal és más nyulak felszereléseivel.

A myxomatosis, a legveszélyesebb nyúlbetegségek egyike

A myxoma vírus okozza és főként rovarok adják át (például a szúnyog és a bolha), de terjedhet a nyulak közötti szoros kapcsolattal is. Másnéven „nagy fej” betegségnek is hívják, mert duzannatokkal jár a szem, az orr, a száj, a fül és a genitális régió körül. Magas láz és másodlagos légúti fertőzések is jelentkezhetnek. A kór végzetes, kizárólag tüneti kezelés lehetséges, és csak a nyulak kis része vészeli át.

nyul
Forrás: unsplash.com

Nyulak vérzéses betegsége (RHD) – a láthatatlan fertőző betegség

A nyulak vérzéses betegségét az egész világon elterjedt vírus okozza és gyakran hirtelen halálhoz vezet. Az RHD-ért két különböző vírus felel, az RHDV-1 és az RHDV-2. Terjedhet nyulak közötti közeli kapcsolat vagy szúnyog és bolha által. A vírus igen ellenálló, akár hónapokig is megmarad olyan felületeken, mint a ketrec, a kennel, sőt, a házban bárhol. Gyakran észrevétlenül jelentkezik a nyusziknál a fertőzés, így az első tünet a nyúl elhullása lehet, előjelek nélkül. Nincs elérhető életmentő kezelés, sajnos csak 10 százalék a túlélési esélyük.
 

Forrás: Kisallatorvos.hu
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.