Bármennyire furcsának tűnik első olvasatra, bizony a házi kedvencként tartott bundás jószág is képes stresszes lenni. Noha emberként az egész napos alvás, evés vagy éppen játék nem tűnik idegtépőnek, a macskák ugyan úgy tapasztalhatják a stresszt, ami, ha észrevétlenül marad, az egészségükre is kihathat.

Macskája válogatja, hogy épp, hogy reagál az idegenek érkezésére, az utcán elhúzó, szirénázó mentőre vagy épp a becsengető postásra, ugyanakkor a szokások megváltozása az első intő jel, ha az állat stresszelni kezd.

A stressz hat tünete a cicáknál

Néhány apróság vagy a szokványostól eltérő viselkedés már intő jele lehet annak, hogy valami történt az állattal, valamitől fél vagy ideges. Jelzésértékű, hogyha a cica furcsán viselkedik, azaz elbújik, amikor valaki a lakásba lép, de olykor elég az is, ha csak meghallja az ajtócsengőt.

A családtagok, megszokott ismerősök közelében való nyugtalanság is ide sorolható, de a túlzott óvatosság vagy vizslatás is.

Ha a cica eddig szobatiszta volt, de most az alomtálcán kívül ürít, egymás után többször az bizony arra utal, hogy az állat stresszes.

Szintén a fentiekre utal az is, hogyha az állat elkezd sziszegni, fújni, ha a gazdája közelít felé, de a mélyről fakadó morgó hang is ugyan ezt jelzi.

A túlzott tisztálkodás is a frusztráció egyik jele. Bizonyos cicák akár kopaszra is nyaldosnak egy-egy területet, ha stresszesek.

A macskák esetén további általános stresszokozók közé tartoznak az új házi kedvencek, új csecsemők érkezése, felújítás, építkezés, viharok, vagy a megszokott rutinjukat érintő általános változások.

Vissza a hétköznapokba, avagy stresszoldás állatoknál

A szorongás és izgatottság enyhítése a háziállatoknál létfontosságú, főleg, ha a jószág a lakásban éli le az egész életét. Az első és legfontosabb lépés, hogy fel kell térképezni azt, amitől a macska szorong. Ha a csengő vagy az érkező vendégek okozzák, akkor érdemes egy-két hétig a kiváltóingert megszüntetni, így a példa értelmében ritkítani a vendégfogadást vagy kihúzni a csengőt.

Ki kell alakítani az állatnak egy olyan helyet, ahol biztonságban érzi magát. Ha a lakás bizonyos pontján sok időt tölt pihenéssel, érdemes oda tenni egy fekhelyet vagy egy kis boxot, ami aztán menedékként szolgálhat.

A játékok és az ingergazdag környezet szintén stresszoldó hatású lehet. A stressz megelőzése és a stresszcsökkentés érdekében érdemes minél többet játszani a macskával.

Egy másik megoldás a macskáknál felmerülő stressz csökkentésére, ha a már meglévő alomdobozok vagy etetőtálak mellé még egy-egy kiteszünk, hiszen, ha van másik állat a háztartásban, akkor ezzel csökkenthető a „túlélésért” folytatott harccal járó feszültség. Számos macska szereti a függőleges tereket, és értékeli a macskafákat, ahonnan biztonságos távolságból szemlélheti a ház körüli tevékenységeket. A szökőkutak is megtörhetik az unalmat, végső megoldásként pedig a macskaferomon is bevethető a stressz kezelésére.

Képek forrása: Pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.