Van, hogy fel sem tűnik partnerük személyiségzavara. A rózsaszín köd elmúlása után azonban aggodalomra adhat okot, ha észrevesszük nárcisztikus viselkedését.
A nárcizmus talán az egyik leggyakrabban hangoztatott fogalom, amikor a kapcsolatokról van szó. Annyira felkapott lett, hogy mostanában könnyen rásütjük a másikra, ha valami probléma, konfliktus alakul ki. Természetesen ez nem ilyen egyszerű.
A nárcizmus és a nárcisztikus személyiségzavar két különböző dolog. A nárcizmus egy személyiségjegy, amivel egy bizonyos mértékig mindannyian rendelkezünk. A személyiségfejlődés során kialakulnak azok a védekező mechanizmusok, amikkel ellen tudunk állni a világ viszontagságainak. Ám ha korrekció és gyógyulás nélkül zajlik a folyamat, könnyen eltolódhatunk a nárcizmus végleteibe, ahol már személyiségzavar is kialakulhat.
Ekkor teljesen tudattalanul cselekszünk, egy önjáró program fut az agyunkban, ami erre a viselkedésre ösztönöz. Megtanuljuk az évek során, hogy csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha a másikat lenyomjuk, ha magunkat ajnározzuk, és újra meg újra emlékeztetnie kell bennünket a világnak arra, hogy mennyire jók vagyunk. Mert ha csend van, akkor csak a saját belső hangunkat halljuk, aki pedig mindenfélét mond rólunk, csak jót nem.
Nem kell feltétlenül a nárcisztikus személyiségzavarban küzdő emberrel együtt élnünk ahhoz, hogy ez problémákat okozzon. Ha a másik sokkal magasabb helyet foglal el ezen a skálán, mint mi, a köztünk lévő szakadék akkora, hogy az megnyomoríthatja az életünket. Viszont a nárcisztikus személy nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el a segítséget - a másikat meg, illetve a régi sebeket begyógyítani pedig nem a mi feladatunk.
De honnan tudjuk, hogy valóban nárcisztikus emberrel élünk-e együtt?
A nárcisztikus ember saját magát mindenki másnál fontosabbnak (jobbnak, szebbnek, okosabbnak) gondolja. Viszont mivel ezt az érzést kizárólag kívülről kaphatja meg, ezért megállás nélkül szüksége van nemcsak hallgatóságra, de elismerésre, ajnározásra, figyelemre. Ez az önmaga felé fordulás pedig ahhoz vezet, hogy az empátia, az arra való képesség, hogy megkérdezze magától “Vajon miért érez így a másik? Vajon mit érez most?”, teljesen hiányzik.
Ezek az emberek jellemzően azt érzik, hogy senki sem érti meg őket, míg az interperszonális kapcsolataikban rendre kihasználnak másokat. Arrogánsan, elutasítóan, lekezelően bánnak azokkal, akiket maguknál lejjebb pozícionálnak, tehát gyakran mindenkit.
A nárcisztikus személyek eleinte teljesen elbűvölőek. Ezt a trükköt “szerelembombázásnak” hívják, és általában az a célja, hogy saját magát érezze jobban attól, ahogy a másikkal bánik. Ám ez idővel elmúlik, és átfordul a bókokért, elismerésért könyörgéssé, amit a szeretet teljes megvonása követ, ha nem kapja meg, amit akar.
Gyakran előfordul, hogy piszkálják, beszólnak a másiknak. Ennek a célja tudat alatt, hogy letörjék a másik önbizalmát és azt éreztessék, az értékük tőle függ.
Ha boldogok vagyunk, mert megkaptunk egy előléptetést, de a másik csak annyit reagál, hogy “Minek örülsz, ugyanannyi a fizetésed!”, az egy intő jel lehet.
A gaslighting
A nárcisztikus személyek legnagyobb fegyvere az úgynevezett “gaslighting”. Ez egy manipulációs technika, ami az érzelmi abúzus kategóriájába tartozik.
A gaslighting áldozatokra jellemző, hogy úgy érzik, ritkán van igazuk, és ha valami rossz történik, az valószínűleg az ő hibájuk. Sokat gondolkozunk azon, hogy vajon valóban túlérzékenyek vagyunk-e? Mintha tojáshéjakon járkálnánk, mert félünk attól, hogy megbántjuk a másikat. Eltűnik az önbizalmunk és megjelenik a szorongás. Ám amikor néha a tükörbe nézünk, azt érezzük, hogy már nem az az ember vagyunk, aki voltunk, hanem annak csupán egy fakó árnya.
A nárcisztikus személyekkel élők gyakran hallanak olyan mondatokat, hogy “Gratulálok, hogy már megint elrontottad a vacsorát, hihetetlen, hogy nem értesz semmihez!”. Viszont ha felhívjuk a figyelmet egy tévedésre vagy hibára, a nárcisztikus ember sosem fog bocsánatot kérni vagy elismerni, hogy tévedett. Hárít, magyarázkodik, de sosem fogja azt mondani, hogy “elnézést“ vagy “sajnálom”.
Van megoldás?
Ha ilyen ember mellett találjuk magunkat, sajnos sokszor nincs más út, mint a kilépés. Ha régóta éljük át ezeket a jeleket, elképzelhető, hogy folyamatosan mentegetjük a másikat, ezért először érdemes empatikus barátokkal körülvenni magunkat, esetleg elmenni terápiára, hogy az elveszett önbizalmat visszaszerezzük. Ez elengedhetetlen lesz a szabadulásban.
