Vannak emberek, akik mesterien manipulálják a többieket, céljaik elérésének érdekében.

Az érzelmi zsarolás az egyik legalantasabb emberi dolog, amivel sajnos bárhol találkozhatunk: családban, munkahelyen, baráti körben, de akár a párkapcsolatunkban is. Ha engedünk neki, csakúgy, mint az igazi zsarolások esetén, a követelő újra meg újra meg fogja tenni, hiszen a módszer működik. De, hogyan vehetjük észre, és mit tehetünk ellene?

erzelmi_zsarolas
Forrás: unsplash.com

Az egészséges kapcsolat alapja a bizalom, a megértés és a kölcsönös tisztelet. Ez igaz a személyes kapcsolatokra, valamint a szakmai kapcsolatokra is. Előfordul, hogy az emberek megpróbálják kiaknázni a kapcsolat ezen elemeit, hogy valamilyen módon előnyhöz jussanak, tehát mert érdekükben áll. Az érzelmi manipuláció jelei finomak lehetnek, gyakran nehéz őket azonosítani, ezért védekezni sem mindig könnyű. Márpedig senki nem érdemli meg, hogy játszmázzanak vele, kihasználják és így manipulálják.

Nézzük, milyen jelekre érdemes odafigyelni!

  • Az érzelmi zsarolók szeretnek saját pályán játszani, így is maguknál tartva a gyeplőt. Vagyis mindig az ő irodájában, az ő birodalmában folyik a diskurzus. De lehet ez egy törzshely is, ahol magát nyeregben és biztonságban érzi. Ő az irányító.

  • A zsarolók közül sokan a nulláról hirtelen nagyon közel kerülnek hozzád. Már-már misztikus szinten azonnal kötődik, egy hullámhosszon van veled. Pedig ez csak (ha nem is tudatos) megvezetés, éppen olyan jegyeit mutatja, vagy játssza el, amivel hozzád közel kerülhet.

  • A manipulálók előbb szeretnek kikérdezni, amit észre sem veszel. Vagyis hagyja, hogy te kezdd a beszélgetést, megnyílj, esetleg panaszkodj, és közben kiszedi azokat az infókat, melyekkel később zsonglőrködni tud és átvenni az irányítást.

  • Ferdítenek, lódítanak, torzítanak a tényeken, vetítenek...ezek mind az ő jelzőik. Sokszor színezik ki a dolgokat úgy, hogy ők legyenek az áldozat, vagy, aki elszenvedett egy szitut. Másra terelik a felelősséget, eltúlozzák a dolgokat, vagy szemrebbenés nélkül az arcodba hazudnak.

  • Fölényeskedés. Ha próbáltak már behúzni egy üzleti modellbe, tapasztalhattad, hogy a manipulátorok olyan szakzsargont használnak, amitől te úgy érzed, hülye vagy. Így átadod az irányítást, és bizalmat szavazol az „okosabbnak”.

  • Előfordulhat, hogy bürokráciával fenyegetnek, felhívják a figyelmet rá, hogy hibáztál, vagy tévedtél, és ennek következményei lehetnek, ha nem így vagy úgy teszel.

  • Ha ellentmondanak neki, akkor vitázik, agresszív lesz és megpróbálja visszatekerni a puska csövét, vagyis azt mondja „Nem értem, miért nem bízol bennem!”, „Most akkor azt gondolod, hogy rosszat akarok?” stb.

  • Színlelt empátia: érdeklődnek, hogy vagy, majd rád zúdítják a saját bajaikat, aggályaikat, és megmutatják, hogy nekik aztán a legrosszabb, ezért segítened kell, hiszen a te problémáid eltörpülnek az övéik mellett.

  • Gyakran kritizálnak, játsszák a mártírt vagy épp sosem vállalnak felelősséget a tetteikért. Amikor valami bántót mondanak, azzal vágják ki magukat, hogy az csak vicc volt.

  • Passzív agresszívak. Ha úgy vélik, hogy megbántottad őket vagy nem mentél bele a játékukba, akkor látványosan ignorálnak.

A manipulátorokat szinte lehetetlen legyőzni, mivel nem tudsz olyat tenni vagy mondani, amiről meggyőznéd, hogy nem neki van igaza. Az egyetlen megoldás, ha kiiktatod őket az életedből, vagy figyelmen kívül hagyod őket pl. a munkahelyen. Csak az veszi el az erejüket veled szemben, ha nem mész bele a játékba. Állíts fel kemény határokat és ne hagyd, hogy megsértsék. Nem kell neked mindenkivel puszi pajtásnak lenned!

Forrás: https://www.healthline.com/health/mental-health/emotional-manipulation
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.