Nem kérdés, hogy az étrend meghatározó szervezetünk hogyléte és általános egészségünk szempontjából, sőt. Vannak olyan ételek, amelyek rendszeres fogyasztásával, az egyik leggyakoribb időskori betegség, az oszteoporózis, azaz csontritkulás.

A csontritkulás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján világszerte körülbelül 200 millió nőt érint, ezen belül is a 60-70 éves korosztály harmadát és a 80 év felettiek kétharmadát. Meglepő, de a listavezető szív- és érrendszeri betegségek után az oszteoporózis a második leggyakoribb betegség világszinten.

Törések és vékony csontok

A csontritkulás tulajdonképpen a csont anyagcseréjének betegsége, aminek következtében csökken a csont tömege, de ezzel párhuzamosan a csont szerkezetében is átalakulás megy végbe, a csontgerendák elvékonyodnak, ami miatt a csont törékennyé válik. A csontritkulásból származó törések lassan gyógyulnak, és mai egyszer tört, hamarabb törik másodszorra is. Minél idősebb korban történik az első törés, annál nagyobb eséllyel jön utána a következő, és csaknem másfélszer annyi nőnél fordult ez elő, mint férfinál – olvasható a Nicholas C. Harvey által készített tanulmányban. A kutató még egy érdekességre hívta fel a figyelmet: akik átvészelik az első törés utáni heteket, hónapokat, azoknál az évek múlásával fokozatosan csökken az újabb törés kockázata.

Ételek a csontritkulás ellen

Ahogy idősödünk, úgy válik szervezetünk energiaszükséglete egyre alacsonyabbá. Persze vannak kivételek, mert a sportos, aktív életet élő emberek számára az ötvenes éveket követően is azonos energiamennyiségre és tápanyagra van szükségünk, ám nem ez a jellemző. A csökkent energiaigény az étrendre is kihat. A megváltozott táplálkozási szokásokat, pedig csontjaink is érzik.

A magas fehérjetartalmú ételek (pl.: szalonna, hús, stb.) például nem tűnnek a legjobb választásnak a csontsűrűség megőrzésének szempontjából, míg a tejtermékek, a zöldséges és gyümölcsök, illetve a magas antioxidáns tartalmú ételek igen.

Tejtermékek

A tej, a joghurt, és minden egyéb tejtermék kiváló csontvédő, köszönhetően annak, hogy a magas kalciumtartalmukon felül D-vitamin- és tejcukrot is tartalmaznak, amelyek segítik a kalcium beépülését a csontokba, így garantálva az ideális csontsűrűséget. Ez napi szinten közelítőleg, fél liter tej fogyasztását jelenti.

Zöldség, gyümölcs

Nincs külön kiemelendő a két kategóriából, mert minden zöldség és gyümölcs tartalmaz fontos tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, karotinoidokat és élelmi rostokat, amelyekre szüksége van a szervezetnek. Napi fél kilogramm zöldség és gyümölcsfogyasztással sokat tehetünk a csontok egészségéért.

Dió

A dió egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavak gazdag forrása, ami fokozza a szervezet normális működését, és a csontritkulás kialakulásának esélyét is csökkenti. Egy szem dió körülbelül 185 kalória, és 3,89 gramm szénhidrátot, 0,74 gramm cukrot, 1,9 gramm rostot és 4,32 gramm fehérjét tartalmaz. Érdemes rendszeresen fogyasztani, hogy elkerülhetővé váljon a csontritkulás.

A csontritkulást nem szabad félvállról venni, sokat tehetünk ellene a rendszeres mozgással, és a megfelelő tápanyagok pótlásával. A K2-vitamin például kifejezetten ajánlott a csontritkulásos megbetegedés ellen.

Képek forrása: Pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.