Vajon mennyi ideig nem vethetjük alá magunkat beavatkozásoknak, és miért?

Az oltások nem befolyásolják semmilyen negatív módon a hétköznapi életünket, azonban mivel vegyi anyagról van szó, jó tudjunk, hogy egy-egy másik anyaggal olyan kölcsönhatásba léphetnek, ami miatt inkább a két dolog szervezetünkbe juttatása között egy kis időnek érdemes eltelnie. Ha arcesztétikai beavatkozásra szántuk rá magunkat, például botox-kezelésre, vagy ajaktöltésre, esetleg másik testtájék hialuronsavval való feltöltésére, mindenképpen beszéljünk az orvosunkkal, és mondjuk el neki, mikor szándékozzuk beoltatni magunkat, illetve, ha már megtettük, feltétlenül 

Az arcesztétikus orvosok általában azt javasolják, két héttel oltás előtt illetve két héttel a vakcina beadása után ne végeztessünk ilyenfajta beavatkozásokat. A legjobb, ha esztétikai időpontunkat úgy kérjük, hogy legalább két hét eltelt a második dózis után. A két oltás közötti időszakban is csináltathatjuk a szépészeti kezeléseket. Általában 21-28 nap van a dózisok között, úgy kell kiszámolnunk, hogy két hét legalább elteljen.

injekció
Forrás: pexels.com

Nem a kezeléseknek van hatása az oltásra, hanem az oltásnak a kezelésekre, azaz az oltóanyag hathat úgy a hialuronsavas injekciók után a szervezetünkre, hogy allergiás reakciót, ödémásodást alakít ki. Több orvos is megfigyelte korábban nem allergiás páciensein, hogy ha nem hagyták ki a két hetet, allergizált náluk az egyébként ártalmatlan anyag.

Mindez persze odafigyeléssel könnyen megelőzhető. Feltétlenül konzultáljunk orvosunkkal az oltásról, mikor időpontot egyeztetünk esztétikai kezelésre!

Borítókép forrása: pexels.com

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.