Az idegtudomány egyik legvitatottabb témája az, hogy az emberek képesek-e új idegsejteket létrehozni, miután az agyuk fejlődése kamaszkorban megáll.

Egy új tanulmány eredményei szerint azonban még a középkorú emberek is képesek a neurogenezisre, vagyis az új agysejtek előállítására. A kutatók egyértelmű, végleges bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy ez a folyamat egész életen át fennmarad.

Amikor a kutatók 13, 43 és 87 év közötti elhunyt felnőtt agyszövetét vizsgálták a mikroszkóp alatt, azt találták, hogy az idegsejteknek fiatalkori jellegzetességeik voltak. A legfiatalabb donor mintájában nagyjából 42 000 éretlen idegsejtet találtak agyszövet négyzetmilliméterenként. A legfiatalabbaktól a legidősebb donorokig a látható új neuronok, vagyis idegsejtek száma 30 százalékkal csökkent - ez a tendencia illeszkedik a korábbi embereken végzett vizsgálatokhoz, amelyek azt mutatják, hogy a felnőttkori neurogenezis az életkor előrehaladtával csökken.

idegsejtek demencia
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A kutatók azt is kimutatták, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő elhunytak esetében körülbelül 30 százalékkal kevesebb éretlen idegsejtet találtak, mint az azonos korú egészséges donoroknál, és minél előrehaladottabb a demencia, annál kevesebb ilyen sejt van.

A szakemberek régóta reménykedtek abban, hogy a neurogenezis segíthet az agyi rendellenességek, például a depresszió és az Alzheimer-kór kezelésében. Egyes tudósok továbbra is kételkedéssel fogadták az eredményeket, mivel a tanulmány ugyan értékes adatokat tartalmaz, de mégsem találták meggyőzőnek a bizonyítékot arra, hogy a felnőtt ember agyában valóban új idegsejtek termelődnek.

Forrás: https://www.sciencemag.org/news/2019/03/new-neurons-life-old-people-can-still-make-fresh-brain-cells-study-finds
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.