A sűrűn jelentkező, nagy mennyiségű bukások refluxra utalhatnak, mely kellemetlen, olykor pedig egyenesen fájdalmas kisbabánk számára. Azonban néhány hétköznapi tevékenység tudatos alkalmazásával segíthetünk, hogy gyermekünk egészsége mielőbb helyreálljon. De melyek ezek a tevékenységek és hogy végezzük el őket?

Szoptatási trükkök

A legfontosabb a helyes szoptatási pozíció alkalmazása, mely során refluxos gyermekünk a hagyományos fekvő pozíció helyett ülve jut hozzá a táplálékhoz, így megakadályozva a savas gyomortartalom visszajutását a nyelőcsőbe. Illetve mivel magát a bukás jelenségét a gyomor túlzott eltelítődése okozza, figyeljünk arra, hogy gyermekünk inkább sűrűbben egyen, de kisebb adagokat.

refluxos baba kezelése
Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

Refluxos kisbaba büfiztetése

A büfiztetés kiemelt fontossággal bír a refluxos kisbabák számára, amikor a szoptatás során lenyelt levegő szabadon távozhat gyermekünk gyomrából. A függőleges pozíciónak itt is kulcsszerepe van, hiszen így nehezebben jut fel az étel a levegővel együtt. Szánjunk rá néhány percet, hogy ebben a függőleges helyzetben tartjuk kisbabánkat, majd csak ezután tegyük le aludni.

Az altatás mikéntje

A teljesen vízszintes elhelyezés nem a legjobb refluxos gyermekünk számára. Kedvezőbb, ha a fej valamivel magasabban van, mint a többi testrésze. Ezért próbáljuk megemelni a kiságy matracát a fejrésznél, ezzel is csökkentve a bukás lehetőségét.

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

A hormonok játéka nem ér véget a kamaszkorral: így éljük túl a klimaxot (x)

Kamaszkor vagy klimax, egy közös bennük: a hormonális változások igencsak megviselik a szervezetet. Ha a két nehéz korszak egy időben zajlik a családban, az sajátosan feszült helyzeteket teremthet az anya-lánya kapcsolatokban. Egy édesanya vallomása.