Évek óta szinte üldözik a cukrot a táplálkozási szakemberek, lépten-nyomon hangsúlyozva annak káros hatását. A cukor évszázadok óta jelen van az emberiség életében, hol a gazdaság szimbólumaként, hol pedig az elhízás és az egészségtelen életmód megfelelőjeként. De vajon tényleg kell annyira tartani tőle, mint amennyire mondják?

Az elmúlt években szépen lassan miden napos témává vált a cukor, és annak különböző negatív élettani hatásainak vizsgálata. A kutatások nem zárultak jó eredménnyel, legalábbis a cukorra nézve, amit a krónikus betegségek rizikónövelőjének, az öregedés felgyorsítójának, a hízás kizárólagos okozójának kiáltottak ki, többek között.

180 millió tonna, napi 6 teáskanál – a cukorról nagyvonalakban

A világ éves cukorfogyasztása 2015-ben mintegy 180 millió tonna volt. Magyarország éves cukorfogyasztása ebből 375-400 ezer tonnát tesz ki. Ami a napi fogyasztást illeti, több mint az Egészségügyi Világszervezet ajánlása, azaz a napi 6 teáskanálnyi hozzáadott cukor.

A cukorfogyasztásból származó energiabevitel arányát a napi energiabevitel 10 százaléka alatt javasolja a WHO, ám a szervezet ajánlása szerint a cukorfogyasztásból származó kevesebb, mint 5 százaléknyi energiabevitel, illetve a lehető legkevesebb mennyiségű cukor elfogyasztása segíthet bizonyos egészségügyi kockázatok csökkentésében.

Fehér halál?

A cukor nem más, mint egy szénhidrát, aminek számos altípusa létezik, és ezek természetes módon fellelhetők gyümölcsökben, zöldségekben, tejtermékekben. A feldolgozott élelmiszerekben azonban mesterséges módon bukkannak fel.

A fehér halál csúfnevet kapó cukor nem véletlenül került reflektorfénybe. A feldolgozott, előre elkészített élelmiszerekben található cukormennyiség pedig jócskán meghaladja a WHO által előírt adagot. Jó példa erre a szénsavas üdítő kisdobozos kiszerelése, amelyben 7 teáskanál cukor található, vagy épp a csokoládék, amelyekben 6 teáskanálnyi bújik meg.

A töméntelen mennyiségű cukortartalom, azonban nem a cukor tápanyag és kalóriatartalmának hibája, hanem a felhasználásé. Tény, hogy az előírnál több cukorbevitel cukorbetegséget, szívinfarktust és az egyéb szívbetegséget, hasnyálmirigy és a mellékvese terhelést, hízást, emésztőrendszeri panaszokat, csontritkulást és fogromlást, vastagbélrákot, emlőrákot, leukémiát és a hasnyálmirigyrákot okoz. Viszont, az optimális mennyiség a kiegyensúlyozott étrend része lehet! Épp ezért, nem kell ördögtől való dologként kezelni, pusztán az elfogyasztott mennyiséget kell limitálni.

Ne cukrozzuk feleslegesen az ételt, és törekedjünk arra, hogy napi 6-9 teáskanálnyi cukornál többet ne fogyasszunk, és ha tudjuk –bizonyos ételek esetében – helyettesítsük fűszerekkel, vaníliával vagy szárított és friss gyümölcsökkel.

Kép forrása: Pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.