A felnőttekkel ellentétben a COVID-19 maradványtünetei ritkán tartanak 12 hétnél tovább gyermekeknél és serdülőknél.

A kutatók nemrég megállapították, hogy a gyermekek és serdülők esetében a COVID-19 hosszú távú maradványtüneteire vonatkozó meglévő tanulmányok jelentős korlátokkal rendelkeznek. Az eddigi tanulmányokból hiányzik az esetek egyértelmű meghatározása és az életkorhoz kapcsolódó adatok, változó nyomon követési idővel rendelkeznek, és a szülők által jelentett tünetekre támaszkodnak laboratóriumi megerősítés nélkül. Egy másik jelentős probléma az, hogy sok tanulmány alacsony válaszaránnyal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy túlbecsülhetik a COVID-19 maradványtüneteinek a kockázatát. Ez rávilágít arra, miért kritikus fontosságú, hogy a jövőbeli vizsgálatok szigorúbb kontrollcsoportokat vonjanak be, beleértve az egyéb fertőzésekben szenvedő gyermekeket és azokat, akik más okok miatt kerülnek kórházba vagy intenzív osztályra.

COVID-19 maradványtünetek gyermek
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

Az új kutatási eredmények szerint a már több hónapja cirkuláló Delta variáns nem okozott súlyosabb betegséget a gyermekeknél, mint a korábbi változatok, és a legtöbb esetben enyhe tünetek jelentkeztek vagy tünetmentes volt a gyermek. Az akut fertőzés után 4-12 héttel jelentett leggyakoribb tünet a fejfájás, a fáradtság, az alvászavar, a koncentrációs nehézség és hasi fájdalom volt. Kevés bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a tünetek 12 hétnél tovább fennmaradnak, ami arra utal, hogy a COVID-19 maradványtünetei a gyermekeknél és a serdülőknél kevésbé adnak okot aggodalomra, ellentétben a felnőttekkel.

Ugyanakkor azt találták, hogy azok a gyermekek és serdülők, akiknek krónkus társbetegségeik vannak, beleértve az elhízást, a krónikus vesebetegséget, a szív- és érrendszeri betegségeket és az immunrendellenességeket, 25-ször nagyobb kockázatot jelent a számukra a súlyos tünetekkel járó COVID-19. Az új koronavírus okozta fertőzés elleni védőoltás egyik legfontosabb előnye az lehet, hogy megvédi őket a súlyosabb kimeneteltől.

Forrás: https://www.healthcarehygienemagazine.com/long-covid-symptoms-in-children-rarely-persist-beyond-12-weeks/
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.