Mit tehet a gyermek, ha bajban van és nem tud vagy akar a környezetében lévő felnőttekhez fordulni segítségért? Miben tud segíteni a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány?

 

Az ENSZ 1989-es Gyermekjogi Egyezményében megfogalmazott jogok teljesüléséért dolgozik Magyarországon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Ez a civil szervezet 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy a hozzájuk forduló gyermekek érdekei mindenekfelett képviselve legyenek, akár a felnőttek, akár szakmai vagy állami szervek által. Missziójuk szerint „a gyerekeket meg kell hallgatni, ha bajban vannak, segíteni kell nekik és a felnőtteket támogatni kell abban, hogy erre képesek legyenek”. 

Lelkisegély vonaluk (116-111) és a bántalmazott és eltűnt gyerekek vonala (116-000) a nap 24 órájában hívható ingyenesen és úgy, hogy a hívást a telefonszámla sem fogja kimutatni. A telefont a Kék Vonal önkéntes, jól képzett segítő munkatársai veszik fel, és bármilyen problémával fordulhatnak hozzájuk a fiatalok. Anonim módon mondhatják el az őket nyomasztó gondolatokat, de komolyabb ügyekben is kérhetnek tanácsot, hiszen a Kék Vonal kapcsolatban áll a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatokkal, amelyek konkrét lépéseket tudnak tenni egy-egy problémásabb helyzet megoldása érdekében.

Ha a gyermek nem szeretne vagy nincs lehetősége telefonálni, a www.kek-vonal.hu chatjén vagy e-mail felületén is felteheti kérdéseit, megoszthatja nehézségeit a munkatársakkal, akik a lehető legnagyobb megértéssel és segítőkészséggel fordulnak felé.

Youtube-csatornájukon számos ismeretterjesztő videót találunk, podcastokat és a szervezet különböző projektjeinek bemutatását is.

Honlapjukon pedig számos cikk olvasható, amely a fiatalok és a gyermekek számára fontos témákat taglal: például a cyberbullying, a konszenzus nélküli szexuális kapcsolat, a menstruáció, az egészséges kapcsolatok jellemzői, a családon belüli erőszak vagy az iskolában való beilleszkedés. 

A KVITT – Kék Vonal Ifjúsági Tanácsadó Testület 2018-ban alakult meg és olyan középiskolásokból áll, akik úgy támogatják az egyesület munkáját, hogy megosztják véleményüket és visszajeleznek egyes témákkal kapcsolatban. Szakmai konferenciákon vesznek részt, a közösségi média felületeket menedzselik, és munkájuk rendkívül fontos abban, hogy a Kék Vonal segíteni tudjon bajbajutott kortársaikon.

A telefonos ügyfélszolgálati munkájukon kívül személyesen is igyekeznek találkozni minél több gyermekkel, például iskolai rendezvények, táborok keretein belül.

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, bátran keresd őket!

Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.